Igen, azthiszem megtaláltam újra magamba "Divo"-t. Annyira más akartam lenni esküszöm! Mindent megtettem, és mindent megpróbáltam, de a lényem a lényegem, minden rohadt hibámmal együtt, amiért elítélhetnek, ami nem követendő példa, és amit nem kéne kitennem az ablakba ha jót akarok magamnak.

 Tegnap előtt "összevesztünk" párommal. Bár veszekedésnek nem mondanám azt, hogy síri hangon gyakorlatilag rázúdítottam kegyetlenül mindent, ami bántott tőle. Nem volt szépítés, szimplán kimondtam gondolkodás nélkül. Természetesen összezuhant az élménytől, de a legfájóbb nekem az volt, hogy közben nem éreztem semmit. Nem sajnáltam se őt, se azt, hogy ilyen vagyok. 
 Azóta megváltozott pár dolog. Először is párom látványosan próbál változtatni, és boldoggá tenni, ezen felül viszont megint - mint anno exem esetében eltűnt belőlem minden érzelem. Lehet mondani, hogy túlzok, de nem így van.
 Az egyetlen, aki képes valamit is kihozni belőlem az Heléna. Gondolom mert ő még nem bántott soha, másrészt meg bármilyen furán hangzik ő megért. Amikor látja, hogy robban el anya agya azonnal nekiáll produkálni magát, és ha rá mosolygok - visszamosolyog. Ez valahogy képes megfékezni a bennem tomboló démont. 
Újra vannak görcsrohamaim, újra váltogatom akaratomon kívül a személyiségeimet, újra elkapnak a rosszullétek - DE. A görcsrohamaimtól tudom, hogy mikor csorult túl bennem a fájdalom, a személyiség váltásaim segítenek kezelni a konfliktusaimat önpusztítás nélkül, a rosszul létek pedig megtanítanak a saját határaimra. 

 Tanítottam a lányomnak 1-2 dolgot. Gyakoroljuk már a beszélgetést, és mondhatom nagyon "látványos" ("hallványos" xD) amit művelünk. Érdekes, hogy tökéletesen meg tudom már érteni melyik "Hö" és "Hau" mit jelent. Mondjuk ha valaki kívülről hallgatna és nézne minket... nah szóval mind1 is, ez elég intim dolog azthiszem kettőnk között :D 

Dédmamája még mindig semmi érdeklődést nem mutat iránta, de tudjátok mit? Sz.rom le! Nincs szükségünk se rá, se másra! Mondjuk párom anyjában is csalódtam nem kicsit. Segítettem neki logot és cimkét készíteni a szappanmanufaktúrájához, tutorialokat készítettem az általam használt grafikus program használatához is, éjjel-nappal hívhatott, hogy elmagyarázzak valamit, de a köszönöm szó úgy tűnik, hogy nem tartozik a szókincse közé. Nos, ki mint vet úgy arat, ezek után én is így állok a dolgokhoz. Félreértés ne essék a családjukban, az én családom kizárólag páromból és Helénából áll. Csak ők ketten léteznek, mindenki más csak pozitív vagy negatív hab a tortán. 

Ebben a két hónapban zajlani fog körülöttem az élet.
Ha minden igaz - és remélem így van - hugommal Eliffe-el eltöltünk 2laza napot a bajai halfőző fesztiválon névnapunk alkalmából. Mindenki megérdemel ugyebár egy kis kikapcsolódást, Helénára pedig megvan ki fog vigyázni addig. Nyilván nem egész napra hagynám egyedül. 

Másrészt a hónap vége felé festjük újra a szobánkat és a nappalit. Ha sikerül mészből is kikevernem, akkor Marsala színű lesz és fehér, a nappali pedig csokoládé barna bézzsel és fehérrel. Ezek az első lépések afelé, hogy saját képemre formáljam a környezetem. Utána a bútorzatot fogom megreformálni - csak ahhoz végre találnom kéne a szobába egy új szekrénysort.
Értetek már ilyet? Volna rá keretem, hogy vegyek egyet, erre nem találok olyat, amelyik megfelel. Találtam egyet - azt meg eladták már, pedig az ára is impozáns lett volna... ilyen az én szerencsém azthiszem!
Létezik egyébként, hogy szülés után jön ki belőlem teljes erővel a fészekrakó ösztön? :D Nah mind1, majd beszámolok a fejleményekről!

Jövő hónap elején pedig megyünk "nyaralni". Vagyis igazából családlátogatásra Zalában. Úgy tervezzük, hogy két éjszakát leszünk ott, de mivel én a hugaimat ki nem bírom 2egész napon át, így az első nap csak "felsunnyogunk", és egy nagyon régi barátnőmnél alszunk - aki talán az utolsó a régiek közül. Szintén kislánya van, csak ő már nagyobb :)

Idéznék a mai beszélgetésünkből egy vicces részt:
Én:  Az utolsó erősen megmaradó képem róla az, amikor szoptattad a Festetics parkba, és úgy nézett rám, hogy szinte azt mondta: Bebebebe nekem van neked nincs xD
Ági: Emlékszek rá és emlékeim szerint akkor mondtad h Neked nem lesz gyereked. Ahoz képest gyönyörű édes egyetlen kincsetek!!!!

Hát ezvan, változunk, és változnak az idők is. :) 

  Ma jönnek apámék látogatóba megint. Gondoltam mielőtt megérkeznek még van időm egy kicsit "leblogolni" is. 

 Jöhetnének a mentségek a gyerekre kenve, hogy ezért nem írok, de a valóság nem ilyen egyszerű. Azért nem írok, mert rohadt nehéz összeszedni a gondolataimat - vagyis az volt, mert volt egy kis gebasz. Történetesen begyulladt a méhem - nem kicsit, nagyon. Ha nem múlik el, akkor valószínűleg újra kell operálni, és akkor már eltávolítják. Szóval szokták volt mondani: Anya csak egy van - nos szerintem gyerek is csak egy lesz. De kitudja? Ha becsúszik, nincs az az isten, hogy elvetessem, mert képtelen lennék rá - lásd. a lányom sorsa. 
 Csütörtökön voltam a 6hetes felülvizsgálaton a dokimnál. Ismét magánrendelésére mentem, mert valahogy kellemesebb érzés számomra. Teljesen be voltam parázva, mert előtte mindig rettenetesen fájt, ha megvizsgált, hát most nem. Ráadásul csütörtökön végre visszatért a ciklusom is (menzesz), szóval jelentem ismét alkalmas lennék egy kisbaba befogadására. Természetesen még 3évig minimum nem lehet, mert a heg a hasamon nagyon könnyen felszakadhatna, ami mindkettőnk halálához vezetne. Ezen a ponton persze vigyorgok, mint pék kutyája arra a bizonyos zsemlére, merthát kb. ugyan ilyen előrevetített esélyem volt arra is, hogy Helénával meghalok szépen kettecsként még a terhességi időszakba. Nah de kell a bánatos rosebnek jelenleg vagy a közeljövőben még egy gyerek. 
 Bármilyen furán hangzik, de szerintem ha lesz még gyerekem, az örökbefogadott lesz. Van az én szívemben elég sok hely belefér mindenki. Apósom is egye bassza. 

 Az após féle kálvária odáig fajult, hogy valami fertőzés hatására minden kölyök macskája jobb létre szenderült. A temetésükről már párom gondoskodott, aztán újra kipucolta a szuterint, sőt... most ki lehet nevetni amiért győzött megint a jóindulatunk ... szóval vettünk a macskáinak bolha nyakörvet is.  Még elvétve találkozok a házban is velük, de hamar pontot teszek a karrierjük végére (az agyon nyomott bolha már nem randalírozik). Nah de téma le is zárva. 

 Vasárnap voltunk ultrahangon Hellel, ahol mindent megvizsgáltak rajta (agya, szivecskéje, belső szervei, csontjai). Érdekes volt, hogy már előttünk is minden szülő lelombozva jött ki, mert hol egy kis csomót találtak a gyerekbe, hol egy kis vesekövet stb. de Heléna makk egészséges! 
 Napról napra egyre többet fejlődik, és már mosolyogni is bőven hajlandó :) Igaz csak elvétve, de akkor nagyon. Jelentősen többet is van fent, szereti a TV-t (öreganyámmal együtt nézi a Muzsika TV-t :D ), és  elkezdte szopizni a hüvelyk ujját (ennyit a drága cumiról... ez mindig KÉZnél van xD). Szerelmem vett  Prémium Pampers pelenkát. Ez elviekben annyiban különbözik a sima pelenkától (ami szintén Pampers márkájú), hogy full pamut az egész. Ez aláírom nem csak reklám, mert több pamut van benne, mint a legdrágább bugyimban :'D. 

 Egyébként hulla fáradt vagyok a nap nagyrészében. A lányom tényleg mindent megtesz az érdekemben, hogy tőle legalább ne purcanjak ki, de a testemben végbemenő változások leszívják minden cseppnyi energiám. Pedig olyan sok dologhoz volna kedvem, hogy ihaj-csuhaj! 
 Összehaverkodtam a napokban anyósommal. Kezdem megkedvelni eléggé, mert lehet, hogy van egy sajátos stílusa, de néha már-már olyan érzéseket kelt bennem, mintha kb. a kishúgom lenne. Vicces mi? A párom anyja, de fiatalabbnak érzem nálam (pedig aztán én maradjunk annyiban, hogy örök fiatal vagyok). Viszont amit nagyon kedvelek benne, az nem más, mint ahogy a lányomra néz. Már ez alapján is meg tudom az embereket ítélni. Szóval szeretem benne azt, hogy szereti Helénát, és ahogy felszállt a szemem elől az alapvető harag az irányába (amiért anno javaslat alá tette, hogy el kéne vetetni), már máshogy is tudom szemlélni. A múltban tényleg haragudtam rá, hogy javasolja a lányom "megölését", de most kénytelen vagyok elismerni, hogy valójában nem rosszindulat volt, hanem engem féltett. 

Párom nagymamája viszont durván meggárgyult. Én istenemre mondom, hogy nagyon kedveltem a nénit, de mostanában olyan megjegyzéseket tesz rám - és sajnos nem csak szűk családi körbe, hogy én ribanc vagyok. Merthogy neki meghalt az anyja, de akkor sem feküdt volna össze valakivel, amíg nem házasok, nemhogy még gyereket is szüljön. Szerinte szégyen a császármetszésem is, hogy nem voltam annyira nő, hogy megszüljem a kicsit. 
 Jelenleg ott tartunk, hogy Heléna 7hetes, de a dédimamája összesen 3x látta. Egy utcával lakik tőlünk arrébb. Amikor ismerősök kérdezték tőle, hogy milyen a kislány, azt mondta nem tudja, és nem is érdekli. A szembe szomszédjának születtek iker gyerekei, azoknak vesz ruhákat, azokhoz jár át. 
 Én nem hiszem egyébként, hogy ez az alap természete lenne. Én még emlékszem velem is milyen kedves volt, illetve hogyan támaszkodott rám, amikor kórházba rohantunk vele, mert ételmérgezése volt. Azt sem felejtem el, amikor könnyes szemmel odaadta nekem a halott lánya arany karóráját... csúnya dolog az öregség és a betegség. Látjátok? Én ezért nem fogok megöregedni. 

 Apropó, megcsináltattam az eljegyzési gyűrűmet, szóval már nem kell a nyakamba hordanom. Végülis csak 5mm-rel volt nagyobb az ujjamnál. (nem röhög együtt érez)
 

14.-én vasárnap este párommal elmentünk "randizni". Ez annyit tett, hogy lepakoltuk a lányunkat párom anyjánál, mi meg elmentünk egyet vacsorázni étterembe. 
A jeles esemény alkalmából hajlandó voltam visszarakni az eljegyzési gyűrűmet a nyakamba (ha már a mérete tragikusan nagyobb az ujjamnál). Párom halászlevet kért előételnek. Mondanom sem kell, hogy jutott belőle az asztalterítőtől kezdve a ruhájáig mindenhova, ráadásul annyira tele ette vele magát, hogy amikor hozták a főételt kétségbeesve nézett a pincérre (aki az én fatányérosomat hozta), és hasonlóan kétségbeesett hangon kérdezte tőle: - Ez az enyém? 
Végülis ő sült harcsát evett rák öntettel, én meg az említett fatányérost. Rémes, hogy a bajaiak mennyi halat képesek összeenni! :D Én részemről szimpla húspárti vagyok! 

Hétfőn sikerült végre eljutnom a turiba, ahol pompás 150ft/kilós ár várt. Fizettem vagy 1500-at, szóval képzelhetitek... szóval olyan 10kiló ruhával caflattam haza, ahol párom, és a lányom várt, aztán mint a mikulás szétosztottam a zsákom tartalmát. Vettem a kislánynak egy rahedli ruhát, 2előkét, nagyimnak 4pólót, páromnak 5pólót és 3farmert, magamnak meg 2gatyát. Illetve mivel személyszerint nem vagyok híve az ágyneműhuzatok kínais verziójának (alap esetben meg 15ezer körül van egy garnitúra, és még akkor is lehet, hogy szétmegy az első használatba), így vettem ilyen kétszemélyes takaróhuzatot, amit aztán még aznap este a varrógépem, és egy kis anyagtoldás segítségével 2részessé varázsoltam. Meg vagyok vele elégedve, mert szerintem istenkirályul néz ki. Párnahuzatot is vettem kettőt, mert találtam két ugyanolyat - sötétbarna színű, bogas virágzat van rajta mintának fehérrel. 

Egyébként őrjöngési státuszban vagyok. 
 Szóval adott még mindig apósom, annak minden létező trehányságával együtt. Van neki történetesen 5házimacskája, akik a környéket csámborogják be nap mint nap. Még szép, hogy hoznak haza bolhákat is! Ez szerintem valahogy egyébként a házimacskákkal járó kisállat, de részemről eddig nem volt velük dolgom, mert anno, amikor nekem ilyen cicám volt, az első dolog volt, amit kapott az egy minőségi bolha és kullancs riasztó nyakörv volt. Nem azért, mert féltem volna a kis rohadékoktól, hanem mert ugye ha az ember felelősséget vállal egy állatért... 
 Nah szóval nálam nagyon durván elgurult a pöttyös labda. Aki ismer, az tudja, hogy nem vagyok a WWF hivatalos közkatonája, de agyérgörcsöt tudok kapni a felelőtlen állattartástól, az állatkínzókat meg egyenesen agyonverném egy szivacs baseballütővel is. Elhatároztam, hogy após macskáitól elhatárolom magam, és nem törődök velük - az ő gondja, van nekem 5kutyám, és 3macskám az meg legyen az én dolgom. Szóval születtek 1,5hónapja a macskáinak kölykei. Az első alomban lett 3szürke kiscica, a másikban meg 2fekete. Nos, nekem már rögtön az első hét végén feltűnt, hogy 1fekete kiscica sír csak, de az über keservesen. Mivel amolyan "rohadjon meg az egész" hangulatban voltam, ezért intézkedtem a cicuska ügyében (előkerítettem a debil anyját, kitörölgettem a csippás szemét...stb.). Mondtam apósnak, hogy nézzen utána a másik kiscicának, mert ha meghalt, illendő lenne mondjuk eltávolítani az élők közül. Nem az atyaúristent kértem tőle (gyásszertartás, temetés), felőlem akár dolga felől a kukába is dobhatta volna a tetemet az ő dolga, de mindenesetre abban biztos voltam, hogy nem hiányzik nekünk a dögvész - főleg nem egy kisbabával a házban. Annyiban is maradt mindez, aztmondta megnézi. 
Közbe telt-múlt az idő, és találtunk otthont az első alom kismacskáinak. Jött is megnézni előzetesen az új gazdája, hát apósom nem volt itthon, szóval én vittem le a delikvenst a szuterinbe. Ami ott fogadott, attól majdnem kaptam egy laza agyvérzést. 
 Mindenhol, de tényleg mindenhol macskaszar amerre csak léptem volna. Szerencsére az úr ismerte apósomat, szóval... de hát na!... az én pofám égett, de rendesen. Ez még hagyján, de amikor dolgunk végeztével feljöttünk az udvarra, azon kaptam magam, hogy a világos színű nadrágom lábszára feketén pöttyözött lett. Mikor tudatosult bennem, hogy ezek bolhák, elgondolkodtam rajta, hogy bezárom apósom a pincébe, és elgázosítom a bolháival együtt. 
 Keservesen elpanaszoltam Gergőmnek, hogy ez így nem állapot. Ez ellen MI fogunk tenni valamit. Hiába pucoltam le magam minden létező módon, mitad a szépúristen estére már javában a saját ágyamban is ettek a bolhák. Ami méginkább előhozta az  oroszlán-természetem, hogy a lányomon is találtam egyet. Nah mondom STOP, itt húzzuk meg azt a határvonalat, amit hajlandó vagyok tolerálni, mert ekkora felelőtlenség egyszerűen nincs a világon! 
 Párom beszerzett bolhairtót, megfürdettük a kutyáimat, mindegyikre került bolhanyakörv, az egész házat átfújta, majd jött a szuterin. Ott aztán áttúrta - kérésemre - a fakupacot, és nini, megtalálta az elveszett kismacskát - természetesen csont és bőr állapotban, minimum 2hete döglötten. 
 Apósnak természetesen még feljebb állt, amikor megemlítettem neki csak úgy mellesleg, hogy takaríthatna a kurva macskái után (el nem képzelitek milyen indulat volt bennem, hogy meg is verjem...). Szó-szó leüvöltötte a fejem, hogy ő nem ér rá, mert dolgozik (kurvázni el tud járni esténként heti 3-4x szóval pofa sutba öregem...). 

Ha még ez nem lett volna elég, hogy az apósom a "death note"-omba kerüljön, épp a minap esett meg, hogy az egyik macskáját enyhén szólva megszorongatták a kutyáim. Erre üvöltve jön be, hogy majdnem megölték a kutyáim a macskáját, és hogy holnaptól be kell őket zárni, max éjszakára lehet kiengedni. Nos, kedves olvasóim. Tekintve, hogy 5kutyámból 3már így is életfogytiglani "büntetését" tölti kennelekben (mondjuk az legalább nagyon tágas), nincs az az isten, hogy a maradék kettőt is deportálja! Főleg nem 3 macska miatt ( a maradék macskák érdekes mód nem keverednek attrocitásokba a kutyáimmal, pedig sokat vannak itthon). Ha nem lennék egy korrekt, egyenes ember, már bedobozoltam volna a három bajkeverőt, és minimum 3megyével arrébb raktam volna ki egy falu szélére őket. De a jellemem nem engedi az efféle indulatos cselekedeteket egy védtelen állattal szemben, szóval marad a morgolódás, és az, hogy beközöltem: Ha megpróbálja a kutyáimat bezárni, én még aznap elmegyek innét örökre a lányommal együtt. 

 Sajnálom, hogy eddig nem jelentkeztem, de úgy döntöttem, hogy pozitív dolgokról szeretnék írni, és hittem benne, hogy az lesz minden. Igazam lett bizonyos szintig. 

 Szóval sikerült kiteregetnem páromnak normálisan mindent, ami bánt, és úgy tűnik, hogy felfogta sikeresen. A változás folyamata is elindult szerencsésen. Ezzel kapcsolatban beszámolhatok róla, hogy tegnap meglátogattuk a Szegedi Vadasparkot mint a jó kis családok hármasban.
 Hell az odautat végigaludta - mi meg megsültünk a szélvédőn át ránk szóródó napáldástól. Mire odaértünk kb. az összes keresztvíz leolvadt rólunk. A helyszínen a parkolóban megetettem Hellt - mert méltóztatott felébredni, aztán beraktam a kenguruba (babahordozó) és be is aludt. Láttunk rengeteg szép/aranyos/(számomra) undorító állatot (- ezek a majmok..). Rettenetesen jól éreztem magam - rohadt hosszú idő után először. Tudtam szívből nevetni, a lábam is legyalogoltam, a hasam is túlerőltettem (kb. az első negyed óra után üvölteni tudtam volna a fájdalomtól, de ki se mutattam). Remélem még sok ilyen csodálatos napunk lesz együtt. 
 Igazából felkerült a "bakancslistámra" egy új vágy: Kettesben (vagy max. nagyimmal) együtt élni Gergővel. 
 Én nem akarok panaszkodni apósomra, de szinte 70%-ban ő generálja bennem a feszültséget. Erre lassacskán és sok-sok odafigyeléssel kellett rádöbbennem. De ez pozitív, hogy rájöttem. Aztán folytatva Porcelain terápiás-ötletét most le is írom mi a gond. 

Szóval a gond ott van, hogy beleszól az életünkbe - szinte láthatatlanul és észrevétlenül. Az előző postban írtam azt a paintballos esetet, hogy milyen féltékenységem volt. Rájöttem, hogy az se csengett volna le így, ha egész délután akkor nem azt hallgatom az apjától amíg párom nem volt itt, hogy bizony a férfi elmegy máshoz, ha otthon nem kapja meg a kaja-szex kombót. Nos, terhesen kb. egyiket sem tudtam szolgáltatni (ám nagyim is első osztályúan főz) és vesse rám bárki érte a követ nyugodtan. Meg ő ültette a bogarat a fülembe, hogy vajon miért nem vitt el magával párom. Akkor valami olyasmire utalt, hogy nem feltétlenül érdemeltem meg a meghívást sem. 
 Az sem pozitív, hogy állandóan hisztisnek titulál (ha csak viccből is, bár a nőkhöz való kritikus hozzáállása alapján nem hiszem), állandóan páromat szekálja hülyeségekkel (csináld ezt-azt stb. ami eléggé ráérne egyébként).  És a többi és a többi. 

DE! Kitaláltam egy megoldást, hogy a sarkamra álljak, és rendet tegyek már végre ebbe a katyvaszba. Szóval úgy esett, hogy van az udvarba összevágva egy rahedli fa (amit az öreg kb. a legnagyobb UV sugárzásokba vágott össze, mert szerinte megrohad a fa ha kint marad... gyanús mi ebbe a melegbe? :D), amit szeretné az öreg, hogy párom mihamarabb pakoljon be. Hát én most elkezdem bepakolni (nem árt a vállamnak az edzés egyébként). Ha számításaim nem csalnak amikor rájön, hogy én pakoltam be belőle, akkor elkezdi majd az orrom előtt mondogatni, hogy Gergőm dolga lenne, csak nem képes rá mert lusta stb. Nah ekkor jön el az időm, és mostmár van hozzá elég lelki erőm. 
Szóval akkor én meg szépen kiosztom, hogyha nem tetszik neki, hogy segíteni akarok a páromnak mert képes vagyok rá, hogy többet lehessünk együtt, és nem tetszik úgy alapból neki, hogy a saját rendszerem szerint élném a családommal az életem, akkor közölje, és intézkedek, hogy elköltözzünk, aztán intézheti a dolgait úgy, ahogy akarja. 
 Mert nehogymár a nyúl hordja a puskát értitek... 

Eddig azon indokból nem álltam neki az efféle idomításnak, hogy egyrészt mégis párom apja nem kéne, másrészt az ő otthonában élünk, harmadrészt ingatagnak tartom a lelki világát, de könyörgöm! Az apósom lelki békéjének érdekében asszisztáljak amellé, hogy párom állandóan sík ideg, és nem tud 100%-osan a családjával lenni? Nah hát azt már nem! 
Bár tisztában vagyok vele, hogyha albérletbe kell mennünk, akkor elveszítem az állataimat - ami maradjunk annyiban, hogy egy olyan borzalmas dolog lenne nekem, mintha a saját gyerekem kellene elhagyjam, de egyszerűen ez megint így egy olyan helyzet lenne, mint exemmel. Márpedig most az apósommal - sakkban tart valamivel akár tudat alatt is. 

Az élet ebből áll nem? Kockáztatni kell, merni bátornak lenni, aztán lesz ami lesz, és azt lekezelni megfelelően. Szeretnék még sok olyan napot párommal és a kislányunkkal, mint a tegnapi, ezért pedig tennem kell, mert más nem fog (párom nem fog szembeszállni az apjával, ő nem én vagyok, aki kiosztja a saját apját is kegyetlenül :D).

Került kép a FotóBlogba, és a Munkáimba is!

*A kép általam lett fotózva az állatkertben 

Hát itt volnánk! 

Kb. 24óra, 2 Monster energiaital, 20szál cigi és gyanítom a látásom egy dioptriányi romlásának árán elkészült az új designom. Nem akartam én annyira a régit lecserélni, de mostmár az nem én voltam. A terhességem végével együtt ezek a veszett színek is eltakarodtak az életemből, hogy új színeknek adjanak helyet. Remélem ez is elnyeri a tetszéseteket :) 

A módosítások azthiszem elég látványosak, de megemlítenék azért egyet kettőt. Először is a 'Rólam' menüpont módosult kicsit - akik olvasták már, azoknak talán fel is tűnik. Felkerült mellé egy új menüpont 'FotóBlog' néven, ahol csak képek lesznek leírásokkal esetleg - mivel imádok ugye fotózni (meg a családom is), és így gondoltam átláthatóbb lesz, mint a bivaly bejegyzéseim alá biggyeszteni képeket. Az 'Anyasági Tapasztalatok' menüpont neve önmagáért beszél, és már régi ismerős ezen a lapon - immár használatban is van(lesz). A 'Honlap Építés' menüpont a régi "extrák" átkeresztelt utódja, reményeim szerint hamarosan lesz agyi kapacitásom leírni mindazt amit úgy gondolom érdemes megosztanom veletek saját tapasztalat alapján.
A felső menüsorban kapott helyet többek között a 'Meglátások' menüpontom ami rendhagyó lesz mindazoknak akik itt a blogon ismertek meg először, akiknek volt már szerencsétlenségük hozzám korábbról, azok felfedezhetik benne az EverSilence örökségét. A 'Munkáim' menüpontba kerülnek az újkeletű rajzaim illetve grafikáim - vagy DIY alkotásaim. Ezeknek az érkezésére még kicsit várni kell, mert még bizonyos eszközöket be kell szerezzek jövő héten hozzá. Az 'Ajánló' menüpontba arra érdemes Weblapok - Könyvek - Filmek kerülnek ki, mert mindig elhatároztam, hogy megcsinálom ezt a menüpontot, de mostanában kedvem is van hozzá. Az első bejegyzésig ez is lezárva lesz. A "DIY" menüpontba kerülnek az olyan ötletek, amik nekem nagyon tetszenek, vagy könnyen megvalósíthatók - ezek negyedét kb. a pinterestről fogom átmenekíteni, de mivel már 24órája dolgozok a blogon.. szóval addig lezártam amíg összerakom a menüpontot, mert jelenleg káosz.
Az egyik legfontosabb új menüpont a "Kérdező", ahol értelemszerűen "névtelenül" kérdéseket tehettek fel, amikre természetesen válaszolni fogok 1-1poston belül.  

Mivel tudom, hogy rettenetesen hatalmas lesz ez a bejegyzés, ezért most alkalmazni is fogom a "bővebben" lehetőséget, szóval ha érdekel az aktuális blogbejegyzésem, amiben többek között Porcelain-nak is válaszolni szándékozok, akkor használd a megfelelő gombot :))

 Próbálok meggyógyulni, és szeretném azt hinni, hogy sikerül is lassanként, de félek ez még csak a dolog önámítás része. 
Mivel a tejem nem alkalmas a lányom táplálására, így különös kis rítus lett a mindennapjaimból. Megetetem a kicsit, böfiztetem, lefektetem aludni - aztán mint a jó méregkeverők indulok, hogy az újabb adag tápszert bekészítsem a gonddal kimosott cumisüvegbe. Nincs ebben semmi ördöngösség, kb. annyi energiámat emészti fel, mint egy kávé megcsinálása magamnak.
Kávé. Áhítattal borultam térdre a káros szenvedélyek gazdagon díszített oltára előtt. Hiszem, hogy nem vagyok gyenge ember, hiszen amíg volt motivációm a kicsi miatt hátat bírtam fordítani az önpusztítás hekkáinak, de miután régi ismerősként bejött az ajtómon a Depresszió, és hanyag mozdulattal a lábát feltette az asztalomra jelezve, hogy ő itt otthon van, már ismét nem volt megállás. Kávé, dohányzás, energiaitalok tömkelege.... Soha ne kövessetek barátaim, mert az az ösvény amire én léptem évekkel - s talán évtizedekkel ezelőtt - nem az az út, aminek a végén hajlott hátú mosolygós szemű vénasszonyként ronthatom a dédunokáim fogát a töménytelen süteménnyel és cukorkával. 
Nem adtam fel. Tisztában vagyok vele, hogy élnem kell még akkor is, ha a motivációm oly "csekélység" mint Hell felnevelésének gondolata. A saját magamhoz való rémesen kritikus hozzáállásomat azonban mélyíti csak a világ. Nem hibázok azonban, és büszke is vagyok magamra, mert igaz még csak 21nap telt el, de már magabiztosan tudok anya lenni minden helyzetben. 
Kezdőtött mindez azzal, hogy hazajöttem a kórházból, és rájöttem, hogy Hell igényli a pólyát. A védőnőnk tudott hozzá betétet adni, de kellett hozzá egy huzat is. Én pedig összeszorított foggal még aznap este megvarrtam. Büszke voltam magamra, a lányom pedig jót aludt benne. Aztán rá egy hétre párom nagyanyja beállított egy vadonat új pólyával, mondván, hogy abba amibe most van a gyerek nem vihetem emberek közé, mert  r o n d a . 
Kedves olvasó. Ha valaha az életben valaki odamegy hozzád, és belevág egy savba mártott tőrt a szívedbe, hogy aztán még gyomorszájon is rúgjon, majd gondolj rám, hogy ilyen érzés volt mindez nekem. Azóta varrtam egy újat is. Nyáriasat, vékony pamut anyagból. Nem tökéletes, csak a szívem van benne, és a lány jót alszik benne. Nagymamámnak tetszik, páromnak is elviekben. Az új pólya a szekrény alján fityeg. Talán 1x vettem kézbe. 

Magányosnak érzem magam a tömegben is. Csak az idősebbik védőnőnek jutott eszébe beszélgetni velem arról, hogy talán a lelkemmel is van némi gond. Neki feltűnt, ami másoknak nem a gondosan megmunkált boldog kismama álarcom alatt. Gyötör a fájdalom és nem csak fizikailag. 
Immár bő 2héttel a szülésem után már olyan az alkatom mint előtte volt. Nem panaszkodhatok etéren, bárki kezét-lábát törné. 90cm-es volt a hasam körfogata előtte, most 68. 51kilóval mentem be szülni, most 43vagyok. Eddig ettem - mármint kb. 1héttel ezelőttig. Mostmár visszajött az evészavar, és nem nagyon megy. Vagy zabálok, vagy nem eszek aznap semmit. Mindezek mellé hálásan tekintek arra a korszakra amikor megtanultam gyorsan és sokat aludni, mert az anyai ösztönök nem engedik meg a mély alvást - a gyerek első nyöszörgésére már ébren vagyok, és pontosan tudom mi a baja. 
Heléna pedig csak fejlődik. Napról napra, és ugyanígy napról napra egyre jobban hasonlít rám a jelleme. Megértjük egymást, és ha párom nincs itthon, hagyom, hogy órákat aludjon a mellkasomon, és próbálom kitalálni, hogy miről álmodik :) Vagy csak kiteszem a babakocsiba, kiülök mellé a betonra és olvasok, amíg ő az igazak álmát alussza. 
Sokkal nagyobb a probléma párommal. Szeretem és ő is engem - legalábbis így szeretném hinni. De nem viszi túlzásba, hogy foglalkozzon velem. Igazából efölött szemet is hunyhatnék, ha a lányra áldozná azt az időt, de helyette inkább a számítógép előtt ül és játszik. Pitiáner pár lopott perces "kalandoktól" várja el, hogy úgy érezzem fontos vagyok neki. Pedig ha csak egy napon megtenné, hogy le sem ül a gép elé, csak kitalál programokat, és megpróbál szórakoztatni, vagy boldoggá tenni... de úgy látom, és azt érezteti ezáltal, hogy nem érdemlem meg. Pedig hogy siettem haza - már bánom.

A kórházba legalább tudtam, hogy miért vagyok egyedül.

Ahogy ígértem elkezdtem írni a szülésem illetve a kórházban töltött időm "memoárját" (jobb szó híján nevezzük ennek). 

A blog ezen része az "Anyaság" menüpontban olvasható, vagy az alábbi linkekre kattintva: 

• 1. Rész - Péntek; Szombat; Vasárnap - avagy a kezdetek
• 2. Rész - Hétfő - avagy a fájdalom csak egy dolog

Elkezdődött az új életem kétségkívül, de minden megy olyan flottul, mint szerettem volna. 

Kezdődik az egész azzal, hogy a tejem nem alkalmas a kislányom táplálására - max. egy természetes hashajtónak alkalmazható az orvosok szerint. Ennek ellenére azért az első tejemet megkapta még az elején, mert a védettség az védettség ha hasmenéssel is jár. 
Maga a szülés és az utána lévő kórházi tartózkodásom mellékhatásaként depressziós lettem. Nem kicsit, hanem nagyon brutálisan, bár "viszonylag tünetmentesen". Kezdődnek megint az étkezési zavarok, az álmaim szerencsére elcsitultak, de az egész napos levertség nem az, amit jelenleg éreznem kellene. Mondjuk számítottam erre, eddig ugyanis a testem védte magát és a lelkem is, hogy a gyereket védje bennem, de ez a védettség a kislány születésével egyszerűen megszűnt. De mind1, erről majd később egy másik részben mesélek. 

A mindennapok... 
A lányom mindenben az apjára ütött, már ami a kinézetet illeti. Viszont a jelleme már most erősen hajaz az enyémre. Pl. rettenetesen körülményes felbosszantani, de ha sikerül, akkor kő kövön nem marad. Egyelőre ezt ő ordítással tudja megoldani, de az is rettenetesen egyedi "felpumpálós módon" történik. Ezt így szavakkal nem lehet elmagyarázni, de ígérem hozok róla egy videót nektek :) Kb. garantált röhögőgörcs. 
Az éjszakákat rendre "átalussza". Vagyis 11kor kap enni, és legközelebb kb. hajnal 4-5kor jut eszébe, hogy éhes. Huncut kishölgy, már most sokat nevetünk miatta.
Párom mindenből kiveszi a részét - cumiztatja a kislányt, fürdeti, pelenkázza. Azthiszem tényleg a legjobb pasit választottam ki az országban. Arról nem is beszélve, hogy milyen csodálatos látni a lányomat az apja kezében. Apa.. erről jut eszembe, hogy szombaton volt lent nálunk édesapám is, illetve a hugaim természetesen és az édesanyjuk. 

Ma voltunk a védőnőknél, 300grammot kéne híznia a lánynak az első hónapban, ebből mi már 290grammot teljesítettünk is. Megjegyzem lehet elfogult vagyok, de az ott lévő kislányok közül a miénk volt a legszebb - talán azért, mert neki igazán szép haja van már most, illetve kifejező arca, ami valljuk be, nem minden babánál fordul elő 10napos korában - nem azért, mert nem néznének ki jól, hanem azért, mert még jobban hasonlítanak egy műanyag babára. Legalábbis errefelé ez így van. 

A sebem kezd meggyógyulni szépen. Igazából hétfőn kiszedte a doki a varratokat, azóta tudok ránézni egyaltalán. Előtte a két "masni" miatt, ami lógott ki az oldalamból (mármint a varrat csomója) egyszerűen undorodtam ránézni. Mostmár meg is merem érinteni, illetve attól se kapok frászt ha a víz hozzáér. Hiszek benne, hogy hamarosan teljesen meggyógyul. Nem mintha modelli pályára szeretnék lépni, szimplán csak szeretnék újra 100%-os lenni. 

Végezetül hoztam két számomra megható és boldogító képet. Az elsőn édesapám látható a lányommal, a másodikon pedig párommal :) 

Kedves Látogatóim - barátaim! 

Örömmel bejelenthetem, hogy 2015.05.10.-én 4:48 perckor megszületett a lányom

Rostás Heléna

48 centivel és 2700grammal érkezett közénk, makk egészségesen, császármetszéssel.

Jelenleg már hazaértünk, én személyszerint lábadozok, de nemsokára írom az élménybeszámolót az egészről. :) 

Köszönöm mindenkinek, aki elkísért ezen a 9hónapon!

u.i.: Azok nyertek tényleg, akik velem együtt arra fogadtak, hogy az évfordulónkon születik meg a kislány :D

 Igen, ez az ébredések hete volt nálunk. 

 04.14.-én éjjel megszülettek Debby cicám kölykei. Lehet, hogy már nem az első eset, amikor átélem, de valahogy mindig elvarázsol/elvarázsolt. Hajnal 1körül sírt fel az első cica, azonnal hevesebben kezdett dobogni a szívem. Párom mellettem feküdt, én meg felbökdöstem, hogy megszületett az első (wuhuhuu). Értékelte biztosan, csak 97%-ban még aludt :D. Szóval 5en lettek, 1fiú 4kislány. A kép egyébként fél napos korukban készült, ilyenkor még ugye hófehérek. :) 

Ugyanígy 14.-én kedden megesett a második NST vizsgálatom is, illetve a vérvétel, és az ultrahang. Hát most nincs "kedvem" mindent leveztni, hogy mi hogyan volt, de legszívesebben agyon vertem volna az UH-t végző dokit, tekintve, hogy beszólt nekem nem kicsit. Végülis a véleménye az a lányomról, hogy ugyan olyan aránytalan lesz, mint én (merthogy nekem is hosszú lábaim vannak, neki is az lesz). Meg szerinte túl kicsi... 2,600kg (én 2,400al születtem jónapot....). Megállapította, hogy G3-mas a méhem (két rohadt felkiáltójellel helyből). Annyira egy szemét köcsög volt, hogy az valami hihetetlen. Mindezt a minősítést azért kaptam, mert neki rossz napja volt - szinte 100%. 
Az NST eredményem tökéletes, a vérképem is, a doki szerint a méhemmel sincs gond. A szívemre kaptam gyógyszert: Doxiumot.. ez valahol vicces, mert öreganyám is ezt szedi. Már nem mondok semmit ezügyben sem :) 

Ma voltunk párommal vásárolgatni (magyarul elverni a családomtól kapott húsvéti pénzt).Kellett még ugye pár cucc. Be is sírt a zsidó lelkem a kiadott pénzmennyiség miatt, de vettünk: Baby Soft anyagot a kiságyba ágyneműnek, melltartó betétet (mert már most ömlik belőlem kb. az anyatej...), a kicsinek egy szép szettnyi cumisüveget és játszócumit, meg párom "kérésére" zenélő-forgó anyámkínját a kiságyba. Egy előnye van a szemembe, hogy Mozart-ot játszik. Igazából ilyen plüss halacskás :'D Az árától majdnem elvetéltem, de megérdemli a gyerekünk ugye? (kur.a anyátokat kértetek el érte 6000ret.....). Jah és megvettünk egy zacskó pelenkát is (2-5kg-ig). Összességében fizettünk 23.000ft körül. Így mostmár kb. összeszámolva elmondhatom, hogy a gyerekvállalásunk 85-90.000ft-ba fájt eddig. EDDIG valóban, de mostmár nem mennek el ilyen burtális összegek a jövőben (hiszen a kiságy a maga 35.000ft-jával pl. rohadt nagyot dobott a költségvetésen).

Levezetésnek ittunk párommal egy jegeskávét, aztán hazajöttünk és elkezdték az apjával az udvarban a kerítéseket csinálni, mert a két fiatal kan kutyánk "riogatja" a szomszédokat. Igazából nem csinálnak semmi rosszat, csak hát megnőttek, és egy lassan 50kilós kutya bárkire a frászt tudja hozni :) 

Egyébként végre költöttem magamra pénzt! Ennek is csak az az oka volt, hogy a gatyáim nagyzömébe már nem férek bele a szétnyílt csípőm miatt. Szóval elvoltam a turkálóba, és 2600ft-ért vettem 2farmert, 1 "itthoni" kényelmes vékony nadrágot, 1toppot, 1pólót, és egy egyberuhát :) 

"Szerencsére" ma éjjel kaptam egy emlékezet-frissítést arról, hogy pontosan miért röhögök előre a szülés okozta fájdalmak sokszínűségén... 
Szóval most a bal lenti bölcsességfogam döntött úgy, hogy begyullad (had ne mondjam milyen szépeket kívánok neki...). Én itt essek össze, de ügyeletre nem megyek, holnap max. a doktornőtőhöz, de az ügyeletekkel nem állok semmilyen téren jó kapcsolatba. Vicces mi? Épp kezdtem örülni, hogy minden rendben van a számban erre... 

Nah mind1, reggel öreganyám hívott. A másik szobába volt igaz, de valami cefetül rosszul. Hulla sápadt volt, ami az ő esetében eléggé látványos szokott lenni tekintve, hogy kreolos a bőre színe. Megmértem a cukrát - hozzá képest az egészen jó volt. A vérnyomása szállt el durván (197/145 98pulzus). Még jó, hogy van ilyen nitroderm spréje az ilyen esetekre. Szóval egy negyed óra múlva már volt színe, és már el is könyvelhettem magamban, hogy megmarad - ebben az elő körben nem voltam teljesen biztos. 

Most itt ülök a reggeli kávém mellett, felkötöttem az állkapcsomat, mert így kissé elviselhetőbb a dolog részemről, nagyim meg szürcsöli a reggeli levesét, miközben apósom szórakoztat minket, mert várjuk haza kedvesemet a munkából. Összességében családias a hangulat, főleg elnézve apósom véres-sebes térdeit (munka közben szerezte). Olyan fealingje van, mintha mindannyian valami magánháborús hősök lennénk (én a bekötött fejemmel, após a véres lábával, öreganyám a remegő végtagjaival). De legalább a hangulat jó, bár ha mosolygok, akkor pokolian fáj, de megéri :)

Most valami más színre vágytam, szóval engedjétek meg, hogy bemutassam az új designt, ami a lila-rózsaszín kombinációt használja, némi egyébbel vegyítve :))

És mellékelnék még egy zenét, ami nem az izlésem, de egészen belemászott a fejembe :D

 Kedves Hűséges Olvasóim! 

Elnézést a rengeteg kihagyásokért, de eljutottam a terhességem azon fázisába, hogy minden fentmaradó időmben a fészekrakó-lázam elégítem ki. 

8.-án megtörtént az első NST vizsgálatom (ami valójában CTG volt...). Szóval volt 11:30-ra időpontom, hogy átessek rajta, de nem jött össze úgy, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Oda értünk párommal, gondoltam megkérdezem a helyi portán - ahogy a védőnők mondták, hogy tegyem - hogy bent van-e F. Ildikó, akit keresnem kell. Rámförmedtek, hogy üljek le, és várjak. Nahát vártam is... Egészen közel 12:30-ig, amikor a nevezett személy hajlandó volt visszajönni a jogosan kiérdemelt ebédidőről. Addig persze semmilyen információt nem kaptam a dologról. Egy ott lévő kismama ujságolta el nekem, hogy le kéne adjak vizeletmintát. Még jó, hogy max. 30percenként képes vagyok produkálni valamit a wc-n. Természetesen ismét nem volt wc-papír, de már rutinos voltam. Csak kissé megdöbbentő, hogy az egy használható wc mozgássérültek részére van kialakítva, és még így sem gondoskodnak az alapvető szükségletekről. 
Végülis meglett az NST. Az egész folyósó attól harsogott, hogy az én kislányomnak milyen erős a szívhangja, és természetesen tökéletesen egészséges. Mondjuk állítom még most is ott ülnék a váróban, ha nem jön a nőgyógyászom, és veri ki a hepajt. Sebaj, legközelebb három napi hideg élelmet viszek a helyszínre - ami pontosan jövő héten kedden esedékes. 
9.-én csütörtökön voltam a nőgyógyásznál. Elég komoly gyulladás van ugyanis bennem, de kaptam rá orvosságot, amitől visszatért az életkedvem is kb. Az első használat óta megszűnt az állandó égető fájdalom a hasamban. Kiderült, hogy végülis ez a problémám már évek-évtizedek óta megvan, csak a most legyengült immunrendszerem, és felerősödött. Mindegy, mert pontot teszünk a "karrierje végére". 
Érdekes, hogy így a terhesség alatt már a második orvost ismerem meg, akiben feltétlenül megbízok, ezáltal nyugodt vagyok a környezetében. Az első ugye dr. Ivók Csaba, aki a terhesgondozó nőgyógyászom, míg a másik dr. Tokodi Krisztina, aki a fogászom. 
Igen! Eljutottam arra a pontra, hogy legyőztem a dentofóbiámat, hála a doktornő végtelen türelmének, és kedvességének. Tegnap, azaz 10.-én volt a hónapban az utolsó kezelésem, és ezzel - fogalmazzunk úgy - rendbe is van téve a külsőm. 
Szintén tegnap ennek örömére - mintegy jutalomképpen - befestettem a hajam vissza feketére. Valahogy jobban érzem magam tőle, meg hogy őszinte legyek, így már nőnek is érzem magam. Mármint nem lenőtt rendezetlen hajjal, illetve az új tökéletes fogsorommal. Vissza adta ez az egész az önbecsülésem, ami nem jön rosszul így hetekkel a szülés előtt. 

Kezdek egy szinten révbe érni azthiszem. Ma vettem a konyhába egy viaszos vászon terítőt, mert amióta ideköltöztünk, azóta a szívbajom az asztal. Nem mondom, hogy ronda, mert hazudnék, de az (nem)enyhén törtfehér asztallapon még az is meglátszott, ami ott sem volt. Gondoltam ha megszületik a kislány, és idejön valami rokon látogatni, hát infarktust kapok, ha ezt az asztalt kell nézegetnie.... Igazából a lelkem egy sarkalatos pontja a konyha-ebédlő, és így már viszonylag teljes lett az összkép amire vágytam. Kaptam hozzá a virágboltostól művirágokat, hogy legyen mit a vázába tegyek, illetve egy cirmos szegfűt, mert megérdemlem alapon. Ha így nézzük, azthiszem megvan az első "barátnőm" itt. 
Nem is megfogalmazható, hogy milyen jó érzés, amikor átmegyek hozzá csak úgy beszélgetni, vagy találkozunk az utcán és úgy állunk meg, és minden áldott alkalommal elmondja, hogy milyen szép vagyok. Meg amikor esetleg megkér, hogy megfoghassa a hasam amikor a kicsi mozog... Szóval nem tudom megfogalmazni, de rajta látom, hogy nem csak megjátszás, hogy érdekli, hogy mi van velem.
Valahogy erre egy kicsit szükségem is van, mert így a társadalom perifériájáról egy szintig a társadalom részévé válok. Ahogy észrevettem az utóbbi időben, elkezdtek tisztelni a környékbeli emberek. Sokan előre köszönnek az utcán, vagy megállítanak pár szó erejéig. Nem tudom pontosan mire vélni, mert én magam nem vagyok egy jelentősen szociális személy - inkább antiszociális, amíg nem érzem úgy, hogy kíváncsiak rám. Szerintem azonban köze van ennek az egésznek valahol ahhoz, hogy amikor ide kerültem beskatulyáztak, mintha én is olyan lennék, mint az elődöm - azaz az anyósom. Vele sincs effektíve sok baj, csak más mint én. Én azonban jelenleg jól bírom a két férfi "elnevelését", nagyanyámról nem is beszélve. Igyekszem párom mamájával is eleget törődni, de sajnos az utóbbi időben valami "történt vele", mert mintha kezdene az egész hozzáállása jelentősen megváltozni minden és mindenki irányába. Valószínűleg a betegsége tehet róla - én legalábbis szeretném, ha csak ez lapulna a háttérben. Őszintén. Pedig számtalanszor sikerült megbántania, többek között azzal, hogy bizonyosan párom azért vár azzal, hogy elvegyen feleségül, mert egyrészt nem érdemlem meg, másrészt meg nem tudjuk kié a gyerekem. Az elsőt azt úgy le is nyelném, nah de a második egy komoly sértés, amit csak tőle vagyok hajlandó eltűrni ilyen formában, és itt is csak azért, mert tudom, hogy párom szereti őt, és sokat tett az az asszony őérte. 

Hétvégén - húsvétkor - volt itt édesapám. Rittyentettem nekik falusi friss tyúkhúslevest, illetve tyúkpörköltet, de természetesen inkább hozott közel 10kiló disznóhúst, hogy legyen u.n. laposhús (azaz rántotthús, mert apám abból tonnákat meg bír enni). Nem panaszkodom, a levesből ettek bőven. Itt volt két hugom is Viki-Nati. Nati még mindig idegesítő tud lenni, és néha úgy viselkedik, hogy legszívesebben anyai pofonban részesíteném, de nála ez a hiba. Ugyanis nem úgy nevelik, mint engem vagy Vikit. Neki minden meg van engedve - a gázcsapot kivéve talán - és mindenkitől meg van védve, bár nem tudom mire fel. Viki hugom azonban csodálatosan szép nővé érett. Kicsit sok még rajta a "vakolat", de szerintem erről is hamar le fog szokni, arról nem is beszélve, hogy izlésesen képes felvinni azt a pár milla réteget. Valahol bevallom irigylem is, mert rajta látszik, hogy nem csak nő, de tud az is lenni.
Én ehhez képest a tragikus szinten állok. Parfümöt is kb. 1,5éve ért utoljára a bőröm, és kb. 1évvel ezelőtt vettem meg magamnak az első alapozóm (mert akciós volt), és azóta is csak 3x lett használva - a lábamon, mert volt rajta egy lila folt. Elgondolkodtam rajta, hogy talán megérné megtanulnom "nőnek lenni". Nem, nem a picsáskodó tini szinten, hanem azért tényleg annyira érteni a dolgokhoz, hogy 1-1 nevesebb alkalomkor a hozott anyagomból egy mégjobbat össze tudjak hozni. Ez nem feltétlenül a sminkből áll, de gyanítom az öltözködésem is hagy némi kívánnivalót maga után. Nem mondom, hogy slampos lennék, mert ez nem igaz - főleg az utóbbi időben nem - de nem árt, ha megtanulja az ember, hogy az 1szekrénnyi ruháját mivel illene összepárosítani. Túl letisztult vagyok, és igazából félek a színektől, illetve attól is, hogy átlépem véletlenül azt a képzeletbeli határt, amikortól már inkább nézek ki "kiélt kurvának". De úgy vélem, hogy a lányom is, és az apja is megérdemli, hogy esztétikusan nézzek ki - hát még én! 

Erről jut eszembe párom esedékes születésnapja, ami 19.-én lesz ugye májusban. Végig gondoltam mindent, és rájöttem, hogy nem kell nekem mindent megcsinálni, szóval tegnap rendeltem egy tortát itt a faluban. Igazából nem hiszem, hogy szülés után lesz még kvalitásom arra, hogy ebédet is csináljak, meg tortát is, meg a gyerek is.. ÁÁ :'D Igazából szeretném a szülés utáni időt inkább a regenerációra felhasználni, nem arra, hogy felrobbantsam a konyhát, miközben tövig rágom a körmeimet, hogy sikerül-e egyaltalán. Mindenesetre valami meglepetést még kitalálok. Jó lett volna egy összcsaládi ünneplés, de erről lemondtam ismerve a körülményeket. Szóval a meghívottjaim: Após, lányom, öreganyám, én, és természetesen Gergőm ha már ő az ünnepelt. Meghívnám én a barátait is szívesen, de ha elrondítják nekem az eseményt azzal, hogy lerészegítik.... hát nem tudom. Igazából azt nem tudom, hogy képes lennék-e lenyelni ezt a helyzetet, mert elrontani nem akarom az ünnepséget. Arról nem is beszélve, hogy keddre esik, és a f.sz se tudja, hogy ki ér rá akkor közülük. Megérdemelné az én szerelmem, hogy boldog legyen, ám még számomra az is kérdőjeles, hogy ettől lenne-e boldog. Vagy boldoggá tenné-e. 

 Kedves Olvasóim! 

Vannak dolgok, amikről a mézesmázos megközelítésben nem írok/írunk, mert egyszerűen nem tűnik helyénvalónak az efféle téma boncolgatása. 

Szóval mindenki életében eljön a pillanat, amikor fel kell nőlnie. Ez nem feltétlenül korhoz kötött - inkább a helyzetek követelik meg, és formálják át lassan az embereket. És bezony a felnőttléttel egybe érkeznek meg a pénzügyi problémák, amikről az iskolában semmilyen képzést nem kap az ember. 
Watson barátommal beszélgettük a napokban, hogy kb. egy ember mennyiből jön ki egy hónapban. Saját tapasztalataim alapján a következőre jutottam: 
- Víz+Villany: Kb. havi 10-15.ezer forint (Gáz + 5-6ezer körül)
- Telefonszámla: Kb. havi 5ezer 
- Internet + Tv: Kb. havi 8ezer 

Erre jöhet még rá az albérleti díj, aminek mint tudjuk minden irányba határa a csillagos égbolt. 
Étkeztetésre nyugodtan rá lehet számolni 1embernek 1hétre 10ezer forintot. Ebbe egyaltalán nem számoltam bele a szükségleti termékeket mint wcpapír, mosogatószer és társai. (Érdekes tény, ha párkapcsolatról van szó, akkor a heti 10.000fthoz még hozzá jön "élvezeti költségnek" vagy 5-6ezer). 

Természetesen ezek szubjektív dolgok, vannak, akik sokkal kevesebbel is beérik, vagy tudnak spórolni, de a tény tény marad - egy ember fizetése kb. teljesen elmegy a havi szükségleteire. Két fizetés esetén természetesen mivel "megoszlanak" a közműdíjak, így jut is marad is elven valamennyit félre lehet tenni. ÁM mindenki életében el fog jönni az a pillanat, amikor szeretne mondjuk egy saját otthont, vagy bármilyen effektíve drágább terméket, és itt jön be mai világunk fő pénzügyi piaca, a hitel(világ, stádium... hogy vigyek egy kis Széchenyi Istvánt a dologba). 
Jól hangzó hitelekkel tele van a piac, és általában egyszerűbb személyi kölcsönöket már 3hónapos munkaviszonytól igényelhet az ember. Itt a buktató része a dolognak mindig az, hogy meg kell nézni, hogy mennyit is fizet vissza a jóember (akár alacsony törlesztőrészlet mellett). Ha végig gondoljuk, talán nem tűnik soknak pl. havi 10ezer forintos törlesztőrészlet, ha az ember kap érte mondjuk teszemazt 500.000ft-ot szinte azonnal. A dolog rafinériásabb része az, hogy meddig is fizetjük ezeket a törlesztőket. Mert senkit ne hasson át a szentlélek, hogy csak 50hónapig fizeti. Ráfekszik bezony a kamat is. Oszt-szoroz kicsit az ember, és rájön, hogy gyakorlatilag kb. 5évig minden hónapban kivesz a zsebéből 10ezer forintot csak az, hogy egyszer 500.000ret akart (természetesen vagy 600.000-ret fizetsz vissza kb.). Megéri? Nem. 
Hogyan lehet a problémát teszemazt egy házvásárlásnál megoldani? 
- Keresd az akciót (avagy OTP Ingatlanpont pl.), vagy olyan eladót, aki maga kínál részletfizetési lehetőséget 
- Fundamenta lakástakarék
Egy-egy termék esetében? 
- Akció! És használt termékek. (Ez egy olyan dolog, hogy a vadonat új autóddal amíg kiállsz a szalonból 2milliót esik az értéke kb.)

 A saját életemből: 
 Személyszerint SOSEM vettem fel hitelt bármennyire is döbbenetes. Amit szereztem valaha is, azt kőkemény önmegtartóztatással, és spórolással értem el. Igazából saját magammal szemben rendkívül sóher vagyok, minden létező végletig. Sajnos családomban láttam rá elég példát, hogy hogyan lehet u.n. eladósodást elérni. Azt az állapotot, amikor új hitelt veszel fel, hogy a régit ki tudd fizetni. És sajnos néha itt sem az értelem nyer náluk.
Például a Provident a legkönyebben elérhető hitelek egyike, de amire senki nem figyel általában, hogy mindaddig "értelmes" a törlesztő összeg és a visszafizetendő tartozás, amíg bankszámlás utalással történik. Amint bekerül a képbe az otthoni szolgáltatás brutálisan megemelkedik az összeg. 

Amit senkinek nem ajánlok az pl. az American Expressz hitelkártya. Bármennyire is csábító, de csak addig a pillanatig "jó", amíg csak a kártyával fizetsz. Amennyiben leveszed róla a pénzt, brutális kamatokat számol fel. Ha mindenképpen pl. az OTP-nél van szükséged némi pénzügyi támogatásra, válaszd az "A hitel" rendszert. 

Amit SOHA SOHA SOHA nem szabadna megkötni, az a Diákhitel. Jószerével arra jó, hogy a suliból kikerülve beleess az adósok csapdájába, és nemhogy a 0-ról indulj, hanem -200ról. Nem egy ismerősöm ebbe rokkant pl. bele. 

Mint mindennél itt is fontos, hogy tudd hosszú távon, hogy mire vagy képes, és mire van valóban szükséged. Hirtelen fellángolásból elkövetett hitelfelvételeknek ugyanis nagyon csúnya vége lehet. Mérlegelj, és ha kell számolj utána 500x is, mert az ingyen van. Kalkuláld bele mindig a rizikó tényezőket is 1-1 havi kiadásodba (pl. betegségek, utazások stb.). 

Arra lehetsz életedben a legbüszkébb, amit készpénzből tudsz megvásárolni. Erre több módot is nyújt az élet - pénzlekötések (amik kamatoznak), vagy a jó öreg malacpersely. Lehet, hogy így mondjuk 5-6hónappal többet kell várnod az áhított dologra, de jobb valamit egyszer kifizetni, mint éveken át fizetni érte. 

 Csak álltam, és néztem fel a mélyfekete égre, ahol megannyi csillag hunyorgott le rám, mintegy kérdezgetve hangtalanul mindarról, amire nem létezik előttem válasz. Mintha verőfényes napsütésben álltam volna. Lehunyt szemmel hagytam, hogy a csillagok kéklő fénye vessen árnyékokat arcom apró zugaira, nem félve attól, hogy szaporítják amúgyis szaporodó szeplőimet. A pillanat az enyém volt. Helena kissé értetlenkedve simított végig a hasamon, rég nem tapasztalt az anyjától ilyen mélységes nyugalmat. Mégis, amikor kinyitottam újra a szemem, már nem csak a pupillámon csillanhatott vissza az áldott fény, hanem két kósza könnycseppen is. Eszem ágában sem volt letörölni őket, mint ahogy mindig teszem szégyenemben. Nem volt ki előtt titkolózzak, hiszen csak magam voltam, a csillagok fénye alatt. 

Indulhatunk - induljunk.
 A könnycseppek tétován engedtek a gravitációnak, s én végig tekintettem az elmúlt heteken, hónapokon és éveken. Nem a saját szememmel, ami félig vak, hanem a csillagok tiszta fénye körül keringő, szinte csak nekem létező entitás szemén át.
Az életem - csak romok még.
 Látta a fokozódó anyagi nehézségeket, amibe fulladunk bele, a lelki kihívásokat, amiket a sok stressz okoz, a szervezetem apró jeleit, amik figyelmeztetnek, hogy így nem sok van hátra.
Látta a mögöttem hagyott széttört embereket, akik engem törtek szét előtte darabokra. Mintha sötét szobából lépnénk ki a napfényre. Kristályrobbanás. Szemkápráztató, megbabonázó, és rémisztő. A valóság.
Félek - csak a bolondok nem félnek. 
 Az entitás képzeletünkben a vállamra tette a kezét, és kitessékelt a küszöbön túlra. Mintha magam is beléptem volna az univerzum szédítő magasságaiba és mélységeibe. Minden, és egyszersmind a semmi vett körül, pedig csak saját magamba léptem be. 
Ne engedj el - nem foglak soha.
 Szembeszálltam a múlttal a jövőért. Szembeszálltam a halállal az életért. Szembe szálltam a valósággal az álmokért. A kezemből sosem akart kiesni a kard, amit évek akarata kovácsolt a forrón izzó hit tüzében. A lelkem. Bele kovácsolta az akaratom, a szeretetem, minden személyiségem, a bátorságom, a dacom, és az életem lett a katalizátora. Kevert acél hajszálvékony éllel, vérelvezető barázdákkal. Csendes némaságban csöpög róla még az utolsó ellenfelem alvadó vére. 
Nem törlöm le - a te döntésed. 
 Izzó szempár tőlem nem messze. Haraggal néz rám, és szánalommal. Teste már szinte az enyészeté, de a szeme nem múló fénye csak rám vetül. Tudom ki ő. Tudom ki vagyok, s tudom miért haragszik. Mert megfordult a fejemben a feladás, ezzel megcsúfolva és elbagatelizálva az ő áldozatát.
Szörnyeteg vagyok? - nézőpont kérdése. 
 Félelem nélkül lépek oda, és rángatom le a béklyóit. Szinte azonnal manifesztálódik és szerzi vissza minden régi fényét és szépségét. Az izzó szemek dacosan és vidáman mérnek végig. Csak egy pillantást vet a méhemben ragyogó új és tiszta lélekre, mint múló sóhaj simít végig rajta a pillantás, amire apró és hálás rezdülés a válasz. A találkozás első pillanata. 
Szörnyetegek vagyunk - azthiszem ez így helyes. 
 Mint mozivásznon a műsor tűnik fel anyám, aki egyedül néz szembe mindazzal, amit magának koholt. Vádlón és haraggal néz a világba, és gyűlöl mindenkit és mindent, mert az önhibáját nem tudja elismerni. Vált a kép. Apámat látom, akit őröl a tudat, hogy magára hagyta az első lányát a szenvedésben, mert a saját érdekei így kívánták meg. A hamis barátok tűnnek fel a pillanat tört részéig, akik azóta sem találták meg azt, akire számíthatnának. Életem pár perces emberei, akik asszisztáltak a szenvedésem mellé, és most ők szenvednek hasonlóképpen segítség nélkül. Az exem tűnik fel a vásznon, akit egyre szaporodó balesetek kínoznak, és az anyagi nehézségek tépnek apró darabokra a magány démonai között. Kondulás. Összerezzenek. A kard kihullott a kezemből. 
Ennyire befolyásoltam mindent? - az egész része vagy. 
 Lehajolok a kardért, felveszem. Csillog újra, mintha most kovácsolta volna újra a lelkem. A szívemben sajnálat támad fel. Sajnálok mindenkit és mindent. 
Csak magamat nem - nem is szorulsz sajnálatra. 
 Változik a kép. A sok mosoly, jókedv és nevetés. Párom arca, amikor alszik mellettem nyugalomban. Helena, ahogy harcol az ultrahang ellen. Az állataim, akik még sosem voltak kiegyensúlyozottabbak, mint most. A nagyanyám, aki viszonylag egyre jobban van. Az új családom, akik befogadtak. A barátok, akik minden kínban is mellettem álltak. Elönt az erő, és hagyom, hogy maga alá temessen, mint egy hullámsír. 
Mit tegyek? - Lélegezz! 

 A két könnycsepp lehull az államról. Kifújom a levegőt, és mintegy válaszul feltámad a szél. Az arcomba csap. A csillagok fényétől csillog a két kis nyom, ami a könnycseppek hagytak maguk után, de a szél már fel is szárítja őket. Valahol a faluban becsap egy kertkaput a szél. Bántón hasítja végig a csendet. Helena vidáman rugdalózni kezd, amit nem hagyhatok mosoly nélkül. Végig simítok a hasamon, és ő odatolja magát. Érti kimondott szavak nélkül is, hogy minden rendben már. A bejárati ajtó előtt állva még lopok egy pillanatot kettőnknek. Bentről kihallatszik az ajtó nyílása. Mély sóhaj, s a pillanat tovaszáll. 

Vigyáznom kell a páromra tudod? - majd a lányoddal ketten vigyáztok. 

Hétvégén sétáltunk egyet párommal a jó időre való tekintettel, valamint játszottunk a kutyákkal :) 
Nah meg megpróbáltam páromat megtanítani íjászkodni - egészen sikeresen :'D Kivéve azt a pillanatot, amikor mondtam neki, hogy próbáljuk meg távolra lőni, hogy lássa milyen messze, milyen szép ívesen elhord. Aha... nah megmutattam neki én hogy tudom, aztán ő is megmutatta. Az eredménye képpen mehettem át a másik utcába becsöngetni egy házba, hogy ha lehet szeretném visszakapni a vesszőm :'D . Igazából az ív megvolt, csak az egyenessel vannak még nagyon komoly problémái. Igazából neki mindig ez volt az achilles-sarka. Az egyenes és Gergőm egy mondatba nem emlegethető (már ha a valós egyenes síkokról beszélünk). 

Hétfőn eljutottunk a hivatalba is, és sok-sok aláírás után elkészült az apasági nyilatkozat, illetve a megegyezés Helena vezetéknevéről. Szóval a kislány mostmár roppantul hivatalos és anyakönyveztethető. Utána lazára vettük a figurát - magyarul bevásároltunk a Tacskóba (Tesco-akinek nem lenne egyértelmű). Sokat fejlődtünk etéren ezt el kell mondanom. Mostmár a helyszínen is ki tudjuk találni 1hétre előre a menüt, valamint sas szememmel (és skót lelkemmel) könnyedén kiszanáltuk az akciós dolgokat. Egy dolog maradt el a mostani Tacskózásban... szóval eddig mindig az volt a menet, hogy berongyolunk, aztán megyek én előre a wc-be, aztán utána Gergőm, de ez most kimaradt :( Oda a hírnevünk - mert ha valaki nyomon kísérte eddig minden bevásárlásunkat, akkor már ránkaggathatta a "wc-s pár" nevet. 
Végülis a tegnapi menü paprikás csirke lett - ami személyes kedvencem, tekintve, hogy először életembe páromnak készítettem, mert ő a veszettül csirke párti. Váljék tisztes egészségére. 

A mai napon egy régebbi nagy komoly elhatározásom első lépésére szántam el magam - vagyis volt időpontom. Szóval mint korábban említettem talán - dentofóbiás vagyok, magyarul rettegek a fogorvosoktól. Ezen belül azonban nem a fájdalomtól, vagy magától a kezeléstől. Ohh nem. Az én rettegésem a tárgya maga a rendelő, a szék, a nyálelszívó, és az összes fém ketyere ami ott fellelhető. A látványuktól is 5000lesz a pulzusom, és akkor még nem is tartózkodtam velük egy légtérbe. Szóval 12:30-ra volt időpontom, én meg már úgy voltam vele, hogy igaz páromon kívül senki sem tudta, de hogy én tudtam, az bőven elég a lebőgéshez, ha nem megyek el. Meghát itt van bennem a kislány, és mégis milyen példát mutatnék neki, ha a tűzben edzett acél lelkületű édesanyja mikrózott teavaj állagúvá manifesztálódna vissza holmi fogdokiktól. A trükk roppant egyszerű volt - egyedül kellett mennem, már amennyire beszélhetek mostanában bármiféle egyedüllétről tekintve ugye, hogy egy testen osztozunk a lányommal... Nah szóval oda ültem, és már épp azon gondolkodtam, hogy akkor most angolosan hazarohanok, amikor rámtörtek a szomszéd helyiségből a védőnők, mintegy pártolva, hogy van vér a pucámba. Szóval elszedték minden személyes iratom, és bevitték a rendelőbe, ezzel biztosítva, hogy bejussak a nevezetes helyre mindenképpen. Sírhatnékom lett, de megint meggátolt a tudat, hogy a lányom is értesül a hasamban erről, szóval nem tettem. Emelt fővel - és remegő lábakkal beültem a székbe. 
 A doki kb. nevetőgörcsöt kapott a szemembe kiülő pániktól, szóval lazán indított - durr 1 érzéstelenítő. Még javába nyomkodta befele a számba a tűvel, amikor rájött, hogy ez nem lesz elég, szóval kaptam még egy adaggal, aminek a hatására kerek 30mp múlva a csontokat is kiszedhették volna a koponyámból annyira nem éreztem semmit. Kissé szadista, de mindenképpen megértő fejjel kiküldött várakozni. Gondoltam azért megkérdezem, hogy mégis mit szándékozik velem tenni, ha már beérzéstelenített - nos ezt a zsibbadástól csak kézzel-lábbal tudtam elmutogatni kb. - közölte, hogy megcsinálja az egyik első fogam. Nah mondom az fasza, ilyen orvosok kellenének, akiknek konkrétan a számat se nyitom ki, de már meglátják a problémámat. Amikor visszasántikáltam kissé tépázott önbecsüléssel és beültem a székbe mint a vesztőhelyre, átváltott kedves fogdokinénivé - gondolom mert látni vélte a szemembe a halálra rémült 5éves kislányt mandulaműtét előtt. Közölte, hogy azért kezdi az első két fogammal, mert látja ő, hogy én próbálkoztam, de a dentimem leesett, és ettől tökéletesen olyan látvány lett a fogam, mintha szuvas lenne - amiben teljesen egyetértek, mert évek óta nagy fájdalmam, hogy úgy nézek ki ahogy. Vette is el ez a önbecsülésem minden alkalommal ha a tükörbe nézve mosolyogni próbáltam. 
Szóval kerek perec 20perc furkálódás-csiszolás után magam is megdöbbenve néztem a tükörbe - az első elkészült - és nem fájt - és túléltem (bár a vérnyomásom az egekben volt). Megengedtem magamnak egy nagyon elbacott mosolyt - tekintve, hogy a fél arcom dagadt lett. Megkaptam a vállveregetésem, hogy bátor egy nőszemély vagyok ( a matricát/nyalókát hiányoltam...), és kb. a föld fölött 2méterrel sétáltam haza a zsebembe az új időponttal: 04.10. 11:30. 

Eszembe jutott egy régi motiváló mondásom magamnak: Lépj túl magadon. Hát kérlek alássan, túlléptem. 

Meghoztam Soul Shard kérdéseire a választ. A cikkek menüpontban megtalálható is. 
Remélem kicsit tudtam segíteni. 

 Tegnapról mára virradólag olyan gyomorégésre ébredtem, amiben még nem volt részem a 24év alatt. Konkértan annyi savam volt a semmitől, hogy az valami hihetetlen. Nem is úsztam meg wc-látogatás nélkül, végül a szódabikarbónás víz valamennyit javított a helyzeten, de kb. semmit sem aludtam. 
 Ez pech volt, mert mára több dolgot is beterveztünk, de végülis megvár minden. Délután még az udvarban szorgoskodtunk párommal, meg íjászkodtunk kicsit, ami feldobta a hangulatom. Még mindig imádom ezt. 
A hétvégét tekintve pakolódás van terítéken :) Illetve holnap akarok hozni egy postot a babacuccokról, amiket már beszereztünk :D 

Ma sajnos többet nem tudok írni, mert hulla fáradt vagyok az éjszakázástól, de mindenképpen jelentkezni akartam. Szóval holnap délután felé várjátok 1000rel a babás posztot - jó hosszúra tervezem :'D

 Ma délután voltam nőgyógyásznál, hogy ellenőrizze az ellenőriznivalókat. 
 Iszonyatosan bírom a nőgyógyászom. Igaz 5000ft alkalmanként, de abban a 10-15percben mindig lök valamennyit a kedvemen. "Sajnos" már korábban kiderült, hogyha azt szeretném, hogy nála szülessen tutira a kislányom, akkor az 100ezer forintomba fájna, de a mai napon megnyugtatott, hogy beszélt az érdekemben minden fellelhető nőgyógyásszal, és vigyázni fognak rám amennyire csak lehetséges. Szerinte egy egyéniség vagyok, és a kislányom is. Nem hétköznapi eset. 
 Ma is pl. azon szenvedett, hogy a lányom szívhangját meghallgassa. Természetesen a kicsi ott rúgta ahol érte a ketyerét, mert nem szereti a kukkolókat. Utána próbált megvizsgálni manuálisan is... Természesen alig jött össze neki - hiába nah, nem vagyok egy ribanc alkat, aki bárkinek szétteszi a lábát csak úgy. Válaszképp ismét elkezdte tenyérrel csapkodni a combom, amíg röhögőgörcsöt nem kaptam a kínszenvedésén. Mostmár a beszólást is úgy időzítette, hogy rúgás-távon kívül essen. Sugárzott belőle a szokásos jókedv, amit mindig nekem tartogat. Érdekes, hogy más kismamák mind rossz véleménnyel vannak róla, merthogy bunkó, illetve zárkózott - de velem nem ilyen. Mesélte, hogy a másik ügyeletes doktor is - aki januárban ultrahangozott - kedvel engem nagyon, holott csak 1x találkoztunk. Jah és ők ketten a főorvosok. Ez azért elég jó kilátás azthiszem, hogy két főorvos is kedvel annyira, hogy vigyázzon az épségemre. Viszont említette, hogy kezdjem el tényleg lerontani az életvitelem, mert úgytűnik hogy a kötelezően előírt káros szenvedélyeim védenek meg a császármetszéstől - ellenkező esetben ugyanis a gyerek már most jóval nagyobb lenne. Sajnos az, hogy ő ilyen rohamtempóba fejlődik azt is jelenti, hogy engem amortizál le. Sajnos túl törődő a szervezetem ha a lányomról van szó, és a saját érdekeit nem is nézi, így ez a feladat rám hárul. Ahogy az is, hogy a szívemet felkészítsem a brutális erőpróbára. Mivel közel egy évtizede a koffein és a nikotin állította be a vérnyomásom - amire a gyógyszerek nem voltak képesek soha -, és mivel ebből a képletből a nikotin erőteljesen kikerült, így több koffein fogyasztást javasolt, és azt, hogy ne kíméljem magam feleslegesen a fizikai erőpróbáktól. A testem, és a méhem is fel van készülve rá, igazából szerinte se terhel meg fizikailag a terhesség - magyarul semmi kismamákra jellemző fizikai tünetem nincs, kivéve a csípőm szétnyílásából adódó állandó derékfájdalmam. 

 Viszont jellemileg és lelkileg elkapott a kismamakór - vagyis a fészekrakó láz. Egyszerűen mindenáron át akarom rendezni az egész házat 5x...10x...100x... A poén velős része az, hogy a lány cicám is épp terhes. Neki megvan az az előnye, hogy nemsokára szülni fog - és ugye jóval utánam esett teherbe, de konkrétan ugyanazokat a tüneteket produkáljuk. Ő is állandóan mindent átrendez-rendezget. Ő is imádja, ha a hasát simogatják, és ő is odavan a kanapéért, ami miatta már a "kanapénk". Szóval konkrét általánosságba esténként ketten tespedünk rajta rémisztően hasonló pozitúrában. Sebaj, így legalább hamarabb babázhatok általánosságba MUHAHAHAHA!!!! 
 Szóval szavam ne feledjem, a tegnapi napon a szuterinből felcipeltem egy full poros-koszos-mocskos üveges "polcot", ami valójában egy antik tálaló kocsi, aminek már nincsenek kerekei. Kb. 10mp alatt feldobta az egész nappalit a jelenléte - és így a napomat is, mert imádom, ha valami új kerül a környezetembe - főleg ha azt az új dolgot ingyen szereztem. Persze elgondolkodhattam volna rajta, hogy talán nem kéne emelgetnem, de valahogy pontosan tudtam, hogy elbírom. Meg sem kellett vele állnom, szinte repültem fel a lépcsőn is. Meg is lett mára a hatása - fele annyira se fájt a csípőm, mint előtte napokban. A doki szerint is a mozgás - a fizikai megterhelés - hiányzik a szervezetemnek. Csak a hajolgatást nem javasolta, mert félő, hogy nyer a gravitáció, és felburulok. 
 A ház körül is folynak a munkálatok párom és édesapja jóvoltából. Hozattunk 3köbméter fát (jó az kettőnek is -.-"), ma szépen felvágta apósom, párom hordta befelé. Most épp némi akácfa oszlopért mentek csavarogni egy utcát arrébb, mert kitaláltuk, hogy hova legyenek a kutyáknak a kennelek végülis. Remélhetőleg még ebben a hónapban a csirkéimet is megkapom. Már alig várom, mert dobna még egy rutint a napomhoz - mármint az etetésük-kiengedésük. És lesz fini tojásom. Após említette a frissen vágott csirkét is - hát azt benézte de rendesen. Ha rajtam múlik, akkor egy csirke végelgyengülésbe hal meg nyugdíjas korába. Konkrétan csak disznót vagyok képes levágni - malacot már nem. Minden más egyszerűen ütközik az elveimmel és felesleges gyilkosságnak minősül. Lehet rám vetni a köveket ezerrel, hogy bezzeg a csirkehúst megeszem, de ezen a ponton közölném, hogy egyaltalán nem vagyok annyira oda a csirkéért, én a disznót szeretem minden létező formában. 
 Büszke vagyok arra is, hogy összesen csak 5állat megölése szárad a lelkemen. Ebből 3 disznó. A másik kettő két kiskutya, akiket orvosi felügyelet mellett én altattam el az injekcióval - de az megváltás volt számukra, és a felelősségteljes viselkedésem méltó bizonyítéka - hiszen az én állataim voltak, nem srófoltam másra a lelki terhet - arról mondjuk ne beszéljünk, hogy utána milyen mély depresszióba zuhantam, de tudom, hogy így volt jó. 
Amúgy az állatokba ne számoljuk bele a szúnyogokat, mert milliós szám jönne ki - de legyet pl. nem tudok ölni már. 

Most jutottam el arra a pontra, hogy tisztába tegyek mindenkit pelenka nélkül, mert a mai napra jutó felesleges kárálással egybekötött ostobaság félek, hogy bénítólag fog a társadalmunkra hatni. 

Első körben tisztázzuk, hogy a macska sem nem felnőtt, sem nem gyermek korú emberre nem veszélyes (1-2 karmolást leszámítva). 
Ezen belül is térjünk most ki a kismamák oktalan rémálmára a toxoplazmózisra. 

Sokan sajnos abban a tévhitben élnek, hogy ez egy vírus fertőzés, amit a nyomorult macska ad át bármilyen formában az anyukáknak. TÉVES. 
Ez a "betegség" egy parazitafertőzés, amit minden valamirevaló immunrendszerrel megáldott ember le tud max. 1hét alatt győzni. A legyőzés pedig abból áll esetünkben, hogy immunissá válunk erre a parazitára - magyarul a szervezetünk képes azonnal kipusztítani. Kb. mint a bárányhimlő ezzel tudnám jellemezni, bár a kettő mégis teljesen más. 

Idézném egy kicsit az Országos Epidematológiai Intézet adatbázisát: 
"Az ellenanyagok minden Toxoplasma fertőzés után kifejlődnek, és az élet végéig megmaradnak. Így a korábbi fertőzést az élet végéig bármikor ki lehet mutatni. Az ellenanyagok termelődése azt is jelenti, hogy az ilyen emberek igen nagy valószínűséggel védettek az újabb Toxoplasma fertőzéstől. Ezért elenyészően kicsi az esélye annak, hogy azok a várandós anyák, akiknek van ellenanyaguk, újra fertőződjenek és így magzatuk fertőződésének is elenyészően kicsi az esélye. Azokat a várandós anyákat kell tehát különös gonddal kiszűrni és figyelni, akiknek még nincs ellenanyaguk, mert ők kaphatnak friss fertőzést és ők adhatják át a fertőzést védtelen magzatuknak is."

Ezen felül ha az anyaméhben is kapja el a magzat, kezelhető. Nem hiába kell a kismamáknak vérvételek tömkelegére rohangálni kb. havonta, köztük van ennek a kiszűrése is. Magyarul nagyobb esély van rá, hogy elcsap egy busz kismamaként, minthogy észrevétlen maradjon egy ilyen fertőzés. 

Mivel parazitáról van szó, így nem csupán a macskák által lehet elkapni. Elég egy földről felvett nem forró vízben lemosott gyümölcs is - ha a környékén megfordult az a fránya macska. Ha pedig a felnőtt szervezet nem győzi le, annak bizony tünetei is vannak szép számmal. 

Mégis évente rengeteg leendő kismama mond le a macskájáról csak azért, mert tévhitekben élnek, és nem kapnak megfelelő tájékoztatást ezügyben. Számos egyéb, könyebben elkapható és megélhető veszélyforrás lappang egy kismamában ennél. Itt kiemelném a GENETIKÁT, ami bizony egy csúnya dolog. Évszázadokig is lappanghat egy-egy gén, ami tönkre bírja vágni a fejlődő magzat leendő életét (rák, autizmus stb.). Ha innét indulunk ki, akkor genetikai vizsgálatok zöme nélkül ne is álljunk neki a gyermeknemzésnek, mert előfordulhat (kitudja hány százalékban). 

És már el is érkeztünk a tervezett állattenyésztéshez. Mert amennyiben genetikai vizsgálatokkal kezdünk az anya és apa irányába, akkor kb. ugyanazt tesszük, mintha kutyát tenyésztenénk. A végén javaslom a törzskönyv kiállítását is ;) 

Akinek esetleg kérdése merülne fel bármilyen vírus, baktérium, vagy parazita fertőzéssel kapcsolatban, szívesen várom a HSZ-eket. Addigis kedves kismamák: Ne feledjétek nem csak a gyerekért tartoztok felelősséggel, hanem az általatok befogadott kisállatokért is. Amennyiben pedig féltek, egy 5000ft-os orvosi vizsgálat keretében kimutatható, hogy a nyomorult állat egyaltalán tartalmazza-e ezt a parazitát.