Erről még nem sikerült beszélnem, de azthiszem a blog történetében fontos mérföldkő. Nem azért, mert ország-világnak tudnia kell, hogy mi van velem, hanem azért, mert egyszer szeretném elérni, hogy amikor vissza olvasom, csak kuncogjak rajta egy pohár kávé fölött, hogy milyen kis ostoba voltam. 

 A szülésemnek nem csak az a csodálatos következménye lett, hogy van egy édes kicsi lányom, hanem igenis egy brutális traumaként éltem meg. Nem szokásom gyengének lenni, de ez kifogott rajtam - és többek között ennek is volt köszönhető, hogy abba hagytam a blogírást. Egyszerűen beszélni nem tudtam róla, de mivel nem tettem meg, így minden gondolatomat megmérgezte. 
 Onnét kezdődött, hogy hazaértem a kórházból. Addig csak összesen egy alkalommal "találkoztam" szemtől-szembe a sebemmel, és akkor is karnyújtásnyira volt tőlem Heléna, így elnyomott minden rossz érzést. Itthon azonban zuhanyzás előtt mindig be kellett kötnöm, hogy ne ázzon fel idő előtt, és akkor szembesültem a valósággal. Sosem zavart, hogy a testemen egy heg legyen, és most sem, viszont amint jobban szemügyre vettem előtolakodott a tudatom mélyéről a műtét minden emléke. A feszítő érzés, a vágás halvány emléke, amikor nyomkodták vissza a belső szerveimet, hogy normálisan be tudják varrni stb. 
 Utána szinte minden percben ezen kattogott az agyam, és elkezdett mániákus vágyam lenni, hogy vissza menjek a kórházba, és kikönyörögjem, hogy operálják ki a méhemet is, mert több gyereket nem akarok. Soha többet nem akarok szülni. Ezzel egy időben elkezdett zavarni, hogy a fogamzásgátló tablettám nem minimum fél tányérnyi lób.szó gyógyszer. Egy kis tabletta hogyan tud megmenteni attól a nagy szörnyűségtől? 
 Nagyim a lelkére vette az ügyet mint egyetlen, akivel hajlandó voltam megosztani. Mondta, hogy attól még bármelyik kapcsolat szétmenne, ha sosem lenne testiség, szóval akkor használjam az óvszert, és minden jó lesz újra. Párom itthon se volt, amikor kibontottam egyet, néztem, és zavarni kezdett, hogy nem minimum 5-10centi vastag az anyag, mert mi van ha kiszakad, és megint megélhetem azt a szörnyűséget... Szóval a testiségeknek ennyi, konkrétan már a csóktól is csak arra tudtam gondolni, hogy a vége a szülés. 
 Éjjelente arra ébredtem, hogy úgy érzem, mintha mozogna bennem valami, aztán később arra, ahogy műtenek, és sírtam vagy fél éjszakákat, amíg ki nem bírtam vánszorogni az ágyból, hogy hozzá érjek akár csak kisujjal is Hellhez, mert akkor rögtön megnyugodtam. Elmeséltem páromnak, miután egy éjjel felébredt arra, hogy sírok. A legmegrázóbb az volt, hogy ismét úgy nyugtatott mint a szülésnél: Nyugodj már meg cica. 

Ez még egy hosszú folyamat lesz, mire mindent le tudok magamba zárni, és nem tudom segítség nélkül hogy fog sikerülni egyaltalán.... Egy biztos. Ebben is, mint az életemben kb. mindenben egyedül maradtam. 

A special összefoglaló posztom után jöhet(ne) a mai nap eseményeinek leírása, de az kb. említsére se méltó. Hmm... vagyis... hááát... szóval ma: takarítottam, főztem, átrendeztem a nappalit, varrtam egy játszó szőnyeget a lányomnak, a régi kidobandó kanapénkból kiszuperáltam a rugókat, és nekiálltam saját puff ülőkét készíteni magamnak, jártam párom mamájánál, elhoztam biciklin egy nálam 2x nagyobb szivacsot, fát vágtam, befűtöttem, sokat játszottam a kislányommal.... IGEN! Ez nálam egy említésre se méltó nap :)

Viszont azon gondolkodtam, hogy hogyan turbózhatnám egy kicsit fel a blogírási képességeimet, hogy zökkenőmentesebben bírjak ismét fogalmazni. Rengeteget kommentálom amúgy az életem a fejemben, és rengeteg mindent meg is tudok magammal beszélni a betegségem miatt, de az írástól bezony el lehet szokni. 
Szóval Teo oldalán láttam először ezt a kihívást, és úgy döntöttem, hogy nincs tele tinipics.s kérdésekkel, szóval megfelel nekem. A két kedvenc-nem kedvenc tantárgyra utaló kérdést illetve a tanulásra utalót azonban hanyagolnám, tekintve, hogy már közöm nincs az iskolához (max. mint korrepetáló tanár néhanapján). 

 A hónap elején már teljesen beteg lettem. Sajnos a megfázás átváltott némi tüdőbajjá, szóval jó egy hétig csak maszkban lehettem Heléna mellett. Így is "elkapta" annyira, hogy egy ideig ő is köhögjön, de semmi vészes. 
 Lelkileg elég megterhelő volt ez az időszak. Sajnos már nem tudtam szemet hunyni a jövőkép előtt, hogy párom szilveszter éjjel dolgozni fog. Elég nehéz megemészteni, hogy tavaly karácsony szent estét vette el a munkahelye, most pedig a szilveszterünket. Nem is szeretnék újra belegondolni, mert csak felmegy a pulzusom, és meg akarok valakit verni. 
 Exemmel is csak a gond volt ebben a hónapban. Még elég sok pénzzel tartozik nekem, amiknek az utalása úgy két hónapja megszűnt. Ez dominó effektusba sodorta a mi pénzügyeinket is mélyebb pontra. Nem menthetetlen, de komolyan agyvérzést kapok, hogy még több mint 1évvel az elhagyása után is csak bajt okoz... Néha elgondolkodtam rajta, hogy mit tennék, ha egy napon megjelenne a házunk előtt, és azt mondaná szeret, menjek vissza hozzá, és megváltozik. Hát konkrétan az összes lehetőség tartalmazta a képen röhögöm, rávágom az ajtót, és a soha többé egyvelegét - különböző sorrendben. Mint kiderült egy ideje van egy új barátnője, akit kb. hasonló módon használ ki, mint anno engem. Ő már idősebb nálam, gyógyszerész. Szép élete lehetett volna. Először reménykedtem benne, hogy vele másmilyen lesz - tanul a hibáiból, de pont egy pénz utalás alkalmával történt, hogy mondta, hogy egy kevesebb összeget tud nekem utalni még aznap. Nem érkezett meg, és ezt szóvá is tettem. Ő pedig kitért rá, hogy azért, mert az a lusta r.banc b.szta bevonszolni a ványadt valagát, hogy befizesse - ezt konkrétan így mondta. Meg azt is, hogy biztos költekezni akart a fizetéséből, nem tudja mit képzel magáról.... Döbbenetes, hogy ez a dög megint talált magának valakit, akit tönkre tehet. DE! Annyit megtanultam már, hogy ez már nem az én dolgom. Nekem itt a kislányom és a párom. 
 A hónap ezen felül viszonylag eseménytelenül telt. Sokszor lettem iszonyatosan demotiváló, de az élet sosem cukormázas túl hosszú ideig. Hálás vagyok, hogy élek, és hogy viszonylag jól tartom magam. Hálás vagyok azért, hogy a párommal viszonylag minden rendben van, és ami nincs is rendben, az a stressz vagy a folytonos hosszú együttélés számlájára írható. Kijelenthetem, hogy még mindig ugyanannyira, és rajongásig szeretem az én pöttyös vörös hercegem. 

Meghoztam a novemberi kedvenc fotó válogatásomat is a FotóBlogba

 Mint ahogy tegnap említettem, ma apámékhoz a kiruccanás volt terítéken. 
Reggel korán ébredtünk, mindent sikeresen bejuttattunk a kocsiba, szóval viszonylag zökkenőmentesen indult a nap. A GPS szokás szerint a halál f.... szóval kellő ívű kerülővel vezetett el minket a szülőföldemre. Hell az út nagy részét aktív vigyorgással töltötte. 
Amikor odaértünk, apám kb. kikapta a kocsiból a kislányt, és be is rohant vele. Hiába vette kézbe, a lányom nem kért a nagyszülői szeretetből, és ezt hangos üvöltés közepette meg is osztotta mindenkivel, aki kíváncsi volt rá (és azzal is, aki nem). Az hagyján ám, hogy üvöltött, de egy az egyben úgy döntött, hogy én a kezemből ki se engedhetem. Kimerítette az "anyás" fogalmát. 
Eljött az ebéd idő, és én inkább a babahordozóban oda tettem magam mellé. Közbe befutott a kishugom is. Mivel ő gyerek, ezért ő kapott Helltől egy-két barátságos mosolyt. Persze a kaját így is kinézte a számból - sült csirke volt rizzsel. Mivel rizst még nem nagyon adnék neki - olyan ruhában, amit utána nem rögtön a mosóba rakok - így csirkét csipkedtem neki miszlik darabokba. Teli pofival vigyorogva ette. Pár darab után tudatosult benne, hogy ami a szájába kerül, annak fincsi husi íze lesz, ezért megpróbálta betermelni az ujjacskáit is. 

Itt azért történt egy kis "gebasz". Én ugyanis nem szeretek egyedül enni az asztalnál. Vagyis azt az állapotot nem szeretem, amikor mindenki befejezi az evést, és otthagyja az ebédlő asztalt, én meg ott maradok egyedül. Most konkrétan így történt, mert én Hell etetésével voltam jobban elfoglalva a saját evésemnél. Párom is, és a családom is ott hagytak, sőt Hellt is magukkal cibálták. Nem mondom, eléggé rosszul esett...  

 Kicsit később apám bemutatta nekem az új "vállalkozásukat", történetesen a nyári konyhában turkálót nyitottak. Viszonylag jól profitálnak belőle, és most mi is párommal, mert két zsáknyi ruhát szedtünk össze - én nem vagyok finnyás bevallom, ha valami jól áll, és végre párom is talált magának olyan farmert, ami jó rá (sikeresen meghízlaltam....). Mondjuk apám ismét megtalálta a módját, hogy megjegyzést tegyen rám. Ilyet mondott: Tuti találsz akár fürdőruhát is, mert ilyen kis mellű nőknek van egy rahedli. Hát kössz apa b.meg........................ :'D

A hazaút hosszabb volt, mint szerettük volna, és most hulla fáradtan pötyögöm nektek ezeket a sorokat. :) 
Holnap érkezem újra!

Jó éjt mindenkinek!

 Holnap megyünk apámékhoz "pofavizitre". A régebbi helyzethez képest mostmár nem aggódok miatta. Arról nem is beszélve, hogy milyen jó lesz egy kicsit kiruccanni. :) Becsomagoltam a karácsonyi ajándékokat is nekik - mert ugye az ünnepekig már nem találkozunk ezután. Mindenki kapott egy tusfürdő - sziszegős szappan - stb. tartalmú csomagot. Amíg csomagoltam Hell eljátszott egy darab papírral belőle. Hiába van 10-20ezer forint értékű játéka, olyan mint a cicák: egy összegyűrt alufólia galacsinnal is el lehet szórakoztatni. :) 

Ha már az ajándékoknál tartunk, a lányunk már megkapta a Mikulás ajándékát. Bevallom úgy vélem, hogy egy 6hónapos gyerek nemhogy azt nem tudja mi a Mikulás, de a dátumot még kizártabb, hogy tudja. Mindenesetre kapott egy hatalmas (még hozzám képest is) sárkány plüsst, akit következetesen elnevetünk Sárinak. Első találkozásuk alkalmávan már megpróbálta Heléna lerágni az orrát - ami valójában bele se fért a szájába. 
Bezony. Helénám már nemcsak hat hónapos, de két fogacskája is van, ami úgy jött ki, hogy szinte észre sem vettük - csak egy szép napon úgy megharapott játék közbe, hogy könny szökött a szemembe. 

Egyébként ötletem sincs páromnak mit adhatnék ajándékba, valamint Damoklész kardjaként lebeg a fejem felett a Secret Santa ajándékozási játék a Facebook egyik Harry Potteres csoportjának szervezésében. Kellett nekem nyilván a szenvedés. Még azt se tudom igazából én mit kérnék... Habáár, volna egy kettő ötletem, első helyen egy új határidő naplóval a 2016-os évre, de azt úgyis megveszem magamnak. 

Ötletről... Új barátnőm (most hirtelen jobb szót nem találtam rá, de erről máskor) adott egy ötletet, hogy hol tudnék csörgős-zörgős játékot venni a kislánynak. Én sosem hittem, hogy létezik ilyen, de van: játék turkáló. Konkrétan közel új minőségű műanyag játékokat lehet megvásárolni ilyen 2000-2500as kilós áron. Ezerötszáz forintból úgy bevásároltam, hogy már azt se tudom hova rakjam el őket a bőség zavarába. Hell is nagyon örült nekik. 

Örülök, hogy kezd visszatérni az erőm minden szinten. Az hagyján, hogy fizikailag egyre többet és többet bírok, de már olyan dolgokra is van ingerenciám közel 2év után először, mint a smink, vagy frizura. Tegnap előtt festettem be a hajam - most rézbarna lett. Már a sminkelést is kezdem egyre jobban megtanulni - mondjuk jelenleg még egy aktív kezdő szintjére se helyezném magam. Még eszközöket is be kell szereznem lassanként hozzá. 

Elnézést mindenkitől a kissé vontatott hangnemért, de vissza kell még szoknom a blogíráshoz :) 
Legközelebb holnap érkezem vagy kedden, attól függ hogyan érünk haza, de hozom a beszámolót, és a FotóBlogba a novemberi kedvenc képeimet. :) 

Szép estét nektek!