Kiolvastam a Jacob által ajánlott könyvet. 

Úgy döntöttem, hogy lépésekben haladok. Első körben igyekszem lerombolni azt a sérthetetlen istenkulsztuszt, amit apámmal szemben teremtettem az évek során. Nem fogok tagadni, bármennyire is rettegek szabadon engedni ezeket az érzéseket. Fáj. Mocskosul fáj emlékezni, de úgy jó, ha fáj. Legalább tudom, hogy élek. 

Több lépésben szeretnék ebben is haladni. Első körben, az első fejezetben ha van kedvetek elolvashatjátok, hogy hogyan mérgezte meg apám az életem (linkelve, de betűfóbiásoknak nem ajánlom), a második fejezetben a hatásokat szeretném kielemezni, amit ezek az életemben okoztak. Szépen sorjában, mert utána jön az anyám pusztító magatartása is, és így tovább. 

Ha ez kell ahhoz, hogy legyen erőm ellátni a lányomat, akkor állok elébe. Egyébként ahogy leírtam a linkelt fejezetet, kicsit mintha visszatöltött volna az akksim, szóval gyanús... gyanúúúúús. 

Szurkoljatok. Holnap találkozom az apámmal, és a kedves hugaimmal, és a mostoha anyámmal - ergo akikkel nem akarok. De már tettem egy nagy lépést. Pl. nem akartam, hogy apám kiröhögjön, hogy lenőtt egy kicsit a hajfestésem. Tuti élcelődni fog rajta - én meg csakazértse nyúltam hozzá a hajfestékhez ma. Ez egyébként szép meg jó, de görcsben áll a gyomrom, hogy mit tartogat számomra a holnapi nap. De Gergőm velem lesz, és akkor erősebb vagyok. 

Istenek ne hagyjatok el...