Először is szeretném mindenkinek megköszönni, aki nem hagyta ki, hogy szinte naponta nézegesse a blogom, hogy visszatérek-e. Ez a fajta törődés addig a napig idegen volt számomra, amíg meg nem ismertem itt bizonyos embereket. 

Hoztam egy új designt, mert a visszatérésem megérdemli. A mostani design rövid tanulsága, hogy merd felvállalni magad, mert nem az számít hogy másoknak mi a véleménye, hanem az, hogy te magad milyen véleményt alkotsz magadról. 
Hogy csak sztárok kerülhetnek egy fejlécre? Nos, én sztár vagyok (néha hulló-star). A saját életemben legalábbis. 

Vágjunk is bele mi törént amíg nem voltam.
Utolsó bejegyzéseim egyikében említettem, hogy kezd elszabadulni bennem a pokol. Igazából őszintén nem tudom, hogy mit vártam, mert annyira tökéletesen előre láttam ezt az egészet, hogy akár már az elején mondhattam volna annyit, hogy állj, és ne tovább. De nem mondtam. 
Nem köntörfalazva, még alig gyógyultam meg a császármetszésből, de már játszottam a hősnőt, akinek semmi sem lehetetlen. Persze a testem nap mint nap jelezte, hogy a fekvés jelentősen jobb ötlet lenne, de persze én megfelelési kényszeremben a legelvetemültebb dolgokat is elkövettem nyomorult testem ellen, hogy ne tudja magát kipihenni. 
Az egész ott kezdődött - és elnézést, ha valakinek ez undorító, de lényegi pont -, hogy megkaptam a fogamzásgátlómat, amit én el is kezdtem szedni. Nem tudom miért éreztem úgy, hogy nem fog kiütni, amikor egy mezei C vitamintól is egy hétig rosszul tudok lenni, nah de felborította a hormon-háztartásom, aminek következtében több mint 1hónapot menstruáltam (ami minden csak nem normális). Nő társaim tudhatják, hogy ez milyen kimerítő dolog abban a bizonyos ciklusban is, nemhogy ilyen tökéletesen hosszúra nyújtva. 
Erre ráfeküdt egy adag étvágytalanság, majd néha lányom rossz mozdulata játék közben, amitől a sebem fájt és attól volt hányingerem, vagy a túlerőltetés, vagy csak a szimpla felelőtlenség, amivel a saját étkezéseimet kezelem... szó-szó jártányi erőm sem maradt. 

Hogy mit tettem ezután? 
Kifestettem párommal a szobánkat, átrendeztettem vele, és a haverjával a bútorokat. Vissza pakoltam szanálva az összes ruhát amit kihordtunk. Kutyát etetek-itatok (6liternyi vizekkel szambázva ha párom nincs itthon), cipelem a gyereket a kenguruban... ergo meg lehet szépen nyugodni, semmt nem változott a kritikus hozzáállásom az egészségemmel kapcsolatban. 

Most sem vagyok a helyzet magaslatán, csak most rácsücsül minderre, hogy lányomnak nől a fogacskája, szóval napközben képtelen aludni, én meg éjjel nem, szóval játszom a baglyot mint anno nagyon-nagyon rég. Csak akkor még pár évvel fiatalabb voltam, meg pöppet erősebb. De nem panaszkodom, ez a saját keresztem. Egyszer majd úgy pórul járok, hogy megtanulom egy életre a leckét - és a környezetem is, mert nem kell abba a hibába esni, hogy bárki is észreveszi, hogy még mindig milyen nagy a baj. DE! Ki fogok belőle lábalni, nem kell félteni. 

Ma/holnap jelentkezem, attól függ, hogy hogyan vesszük, hiszen hajnal fél négy van....