Igen. 
Mindennek eljön a vége, ahogy most ennek a blognak is. 

Hetek óta csak nézem, és nem tudok vele azonosulni. Más lettem, más lett körülöttem a világ is. Utolért a változás, és ledöntött a szele. Mindig szerettem a viharokat. Azokat az igaziakat, amik ledöntötték a felszínt, feltépték a földet, felszínre hoztak megannyi eltemetett dolgot, és földdel tették egyenlővé azokat, amik biztosnak tűntek. Ilyen vihar tombolt és tombol bennem is. 
Ha a blogra nézek az elmúlt 1évet látom. Sok jó, és természetesen sok rossz napon kísért el, de ideje elengednünk egymás kezét, mert általa kiégek teljesen. Nem hagy teret. Nem ad változást, mert számomra minden weboldalam érző lény, saját "lélekdarabkával". És ez a lélek darab már nem tud velem eggyé válni. 
Ugyanez vonatkozik a nevemre is. Elég sokáig viseltem, hogy tudjam - nem én vagyok. 

Ideje mélyebb vizekre eveznem - nézzétek el nekem, hogy ehhez ezt a blogot le kell zárjam. 

Mielőtt azonban valaki is "pánikba esne", visszatérek nem is olyan sok idő múlva - az előkészületek hála Watsonnak már elkezdődtek - titokban -  de nemsokára megnyitom, hogy újra közel kerülhessenek hozzám azok, akik vágynak rá. Az idő viszont relatív - mert egy új otthont be is kell rendezni, "magáévá tenni" ahhoz, hogy jól érezze ott magát. Azt pedig a nyilt közönség előtt nem tudom megélni. Amikor azonban elkészülök, igyekszek mindenki számára újra elérhetővé válni 1-1 üzenettel az új címet illetően. 

Addig is maradok tisztelettel (főleg mindaz a 20+ ember előtt, aki minden nap ide látogat): 

Divo Extremis