TE MÁR MEGINT MEGHIBBANTÁL? *képzeletbeli csattanós pofon*

Úgylátszik, hogy ha fél percig nem figyelek magamra, akkor elkanászodom itt a nagy jólétemben! Van-e okom panaszra? Van persze! Kinek nincs? De én - ha emlékeim nem csalnak - arról voltam mindig híres, hogy túllépek olyan "csekélységeken", mint önmagam. 

Erre egyébként döbbenetes módon akkor jöttem rá, amikor - új szokásomhoz híven - a lányommal együtt néztem a TLC adót. Most éppen menyasszonyi ruhát vettek a gazdag picsulák a műsorban, ami számomra remek szórakozás, mert néha azon tudok napokat röhögni, hogy egy "tehén" kiadott 15.000dollárt egy olyan ruháért, ami nem is áll jól rajta, miközben a szerényebb egy 1500dolláros ruhában is TÜNDÖKÖL. 
Nah de akkor jött az a hölgy... aznap volt 50éves. Több tíz évnyi házasság - 1 lánygyerek után ment férjhez a lánya apjához. Akkor érezték úgy, hogy most megteszik. Felvette a csodálatosan álló ruhát magára (ami megjegyzem nem is volt drága), és szebben tündökölt benne, mint a fiatal nők a brutáldrága ruháikban. Bevallom, magamra ismertem benne. Egy nem létező alteregómra, aki örül annak, amit az élet adott, és MEGÉLI, akkor amikor van rá lehetősége. Ha 30év múlva is.

Gyenge lettem. Vagy nevezhetem ezt gyengeségnek? Szóval újra - mint régen - az én szakállas fogadott-öregapámhoz fordultam (az Atyához), hogy ugyan ha tökre ráér esetleg, akkor adjon valami jelet, hogy jó volt az elgondolásom erről az egészről. Hát adott... 
Szóval mentem a lentebb említett polcért A-hoz, aki bejelentette, hogy augusztus 8.-án házasodnak össze a párjával (akivel január óta vannak együtt). Egy rossz házasság után igazán megérdemli a boldogságot. Megjegyezte, hogy alacsony költségvetésű lesz. A régi ruhájában lesz, 40fő van meghívva, és bográcsoznak - mert úgy olcsóbb. A meghívókat még nem küldték ki, mert... 
És ekkor mélyen meghajoltam az Atya előtt. Hát persze, tudom én... az az én karmám, hogy mások problémáit oldjam meg, hogy abból kiindulva már a sajátomé is megoldódjon mire kettőt pislogok. Szóval természetesen felajánlottam, hogy ingyen megcsinálom a meghívókat. Így van ez rendjén barátaim. Ha már én is erre "kényszerülök" majd, legalább segítsek annak, aki hasonló cipőben jár, ha már tudok.
Valahol mélyen ott belül meg jött a válasz - bár jóval később. Mi van, ha ezzel egy folyamatot indítottam el? Mármint az önzetlenséggel. Hiszen könnyen lehet, hogy hála ennek egyszer majd virágkötő lévén ő segít ki engem. Persze sosem kérném, és nem is várnám el. De a jellememhez tartozik, hogy utólag mindent átgondoljak a spontán döntéseim után. Bízom egyébként a döntéseimben. Nem csalnak meg. 

A párkapcsolatomért is igyekszem tenni. Mivel más opció nem jutott az eszembe, így megdobtam páromat egy általam régebben olvasott - nőkezelési útmutató könyvvel. Ami leírja a hosszú párkapcsolat "feltételeit". Miután anno olvastam, el kellett ismernem, hogy 90%-ban hasznos és valós információkat tartalmaz. Talán segít rajta/rajtunk. Nem akarom elveszíteni. Szeretni akarom, de ehhez neki is tennie kell. Többé nem képzelhetek a tetteihez dolgokat, mert az önámítás hazugság. A hazugság pedig métely, ami mindent elemészt, ami kapcsolatban áll vele. 

Innét jött az elhatározás, hogy végig csinálom a boldogság kihívást. Tudatosítanom kell magamban, hogy miért vagyok a világban. Mi az, amiért megéri minden nap felkelni.